Reisz T. Csaba: Történelem egy kattintásra? Klasszikus forráskiadás és/vagy levéltári adatbázisok. Századok, 152. (2018) 3. 685–694.
ISMERT FORRÁSOK – ÚJ ÉRTELMEZÉSEK - Csákó Judit: Kegyes királyné vagy rosszakarat mérgével teli vipera? Megjegyzések Bajorországi Gizella krónikásirodalombeli portréjához
KEGYES KIRÁLYNÉ VAGY ROSSZAKARAT MÉRGÉVEL TELI VIPERA? 578 Egyéb megfontolás is szólhat azonban a hipotézis ellen. A krónikában olvasható elbeszéléssel kapcsolatban Körmendi Tamás is megjegyezte, hogy az nehezen formálódhatott volna ki a szóbeli hagyományban: a história túlságosan komplex mivolta miatt hajolhatunk arra a feltételezésre, hogy azt tudatos történetírói alkotásnak – és ne pedig valamiféle, az írásbeli hagyományba is bekerült mendemondának – tekintsük.194 A történetnek több fontos momentuma van, amelyek egymással szoros logikai kapcsolatban állnak. a) Vazult csupán ifjúkori vétkei miatt börtönzik be Nyitrán. Az uralkodásra korántsem lenne méltatlan, s Szent István is őt kívánja utódjául. b) Gizella királyné azonban Seböst bűnsegédül véve férje unokaöccsét megvakíttatja: c) cselekszi pedig mindezt azért, hogy saját fivérét, Pétert juttassa hatalomra. d) Az uralkodó a merényletet követően maga javasolja a hercegeknek a menekülést.195 Egy effajta bonyolult történetet ne hezen alkothattak volna meg a 11. század közepén, amikor az elbeszélő irodalom jobbára évkönyvszerű feljegyzésekre korlátozódhatott. A história kidolgozására alkalmasabbnak vélném a Kálmán-kort: azt azonban, hogy a király környezetében egy, a legendákétól eltérő Gizella-kép jöjjön létre – mint azt már hangsúlyoztam is – felettébb valószínűtlennek ítélem. 2.) Az elmondottakhoz egy ponton szükséges kiegészítést fűznöm: némileg indokolnom illik, miért találom úgy, hogy a 11. század Magyarországán – a történeti irodalom születésének időszakában – aligha jegyezhették le a Vazul megvakíttatásában bűnös királyné históriáját. Ahogyan azt a 14–15. századokból ránk maradt szövegek is mutatják, egymással ellentétes tradíciók nagyon is megfértek egymás mellett a történeti irodalomban. Számos szövegvariáns, hosszabb és rövidebb krónikaszerkesztés lehetett forgalomban, és a régi és újabb hagyományrétegekből származó elemek oly mértékben keveredtek egymással, hogy a pontos filológiai kapcsolatok feltárása rendszerint eredménytelen vállalkozásnak bizonyul. A különféle textusokban egymás mellett élő, egymással párhuzamosan alakuló tradíciók miatt hiba volna tehát a magyar krónikásirodalom lineáris fejlődésével – egyetlen, a különböző korok átszerkesztői tollán folyamatosan formálódó és bővülő udvari gesta szöveggel – szá molnunk. Ezt tekintetbe véve is úgy látom azonban, hogy a fentebb érintett korai időszakban nem kell még nagyszámú redakciót – ennek megfelelően pedig egymástól függetlenül létező hagyományokat és ezek keveredését – feltételeznünk. A következő argumentumok nyomán ítélem úgy, hogy az István-legendák keletkezésének korában vagy azt megelőzően nem szükséges a királyi központ(ok)tól 194 Körmendi T.: A Gertrúd királyné elleni merénylet a magyar gestaszerkesztményben i. m. 201. 195 Ha a történetet a korai hagyomány részének tekintjük, akkor aligha feltételezhetjük, hogy a tradíció eredetileg Seböst és Budát tette az eseményekért felelőssé, s egy következő szerkesztő hárította a cselekedet ódiumát Gizellára. Vö. Kristó Gy.: Szent István és családja i. m. 216., 218–219.
