Lakatos Andor: Digitalizálás és e-kutatás Kalocsán (2009–2019). Levéltári Szemle, 70. (2020) 1. 40–66.

60 Levéltári Szemle 70. évf . Naponta átlagosan egy-egy új kutatói regisztráció született, és 32 kutató látott munkához, főként a délutáni-esti órákban. A minimum értékek 15–20 között voltak a nyári vakációk idején, a maximum értékek 50-60 körül hosszú téli estéken. Kuta­tóink naponta 108 alkalommal választottak témát szolgáltatásaink nyitólapján, azaz ennyiszer nyitották meg egy-egy újabb település, nagyobb levéltári állomány map­páját. Ez hagyományos értelemben, a levéltárban történő kutatásnál a kutatói kérő­lapok számát jelentette volna. Naponta átlagosan több mint 6 ezer képet böngésztek, vagyis ennyit „lapoztak” az elérhető forrásokban. Az említett forgalmat a levéltár két-három férőhelyes kutatószobájában fizikailag lehetetlen lett volna lebonyolítani, egyrészt a kutatók száma, másrészt a kutatott dokumentumok mennyisége miatt. Szinte valamennyi e-kutatónk több alkalommal is regisztrált, a kutatható kép­állomány folyamatos bővülése miatt általában visszatértek hozzánk. Az egy kutatóra eső kutatási esetek (felhasználói belépések) száma így megközelítette a 100-at, a téma­választásoké a 300-at, a képmegtekintéseké pedig a 20 ezret. Figyelembe véve, hogy korábban kutatóink csak átlagosan 2-3 alkalommal jutottak el hozzánk Kalocsára, megállapítható, hogy a kutatások gyakorisága, a témaválasz­tások és a képmegtekintések száma óriási mértékben megnőtt. A folyamatot összessé­gében úgy szoktuk értékelni, hogy a kutatók számánál még jelentősebb mértékben nőtt a kutatások intenzitása. Az internetes és a helyben történő kutatások összeve­tését az alábbi táblázattal segítjük. V. A KFL kutatói statisztikája 2009–2018 között Lakatos Andor ÉV kutatók Kalocsán e-kutatók honlapon kutatók összesen kut. eset Kalocsán e-kut. eset honlapon kut. esetek összesen 2009 81 0 81 284 0 284 2010 97 50 147 188 500 688 2011 63 314 377 137 8 329 8 466 2012 46 247 293 109 11 026 11 135 2013 52 289 341 260 12 327 12 587 2014 33 436 469 112 12 468 12 580 2015 25 407 432 39 12 083 12 122 2016 38 475 513 101 11 979 12 080 2017 53 466 519 139 13 129 13 268 2018 25 472 497 48 12 079 12 127 összesen 513 3 156 3 669 1 417 93 920 95 337 %-os arány 13,98 86,02 100,00 1,49 98,51 100,00

Next

/
Oldalképek
Tartalom