Künstler Ferenc: A levéltárak középtávú informatikai stratégiája és feladatterve, 2006–2010. Levéltári Szemle, 55. (2005) 4. 3–19.
egyáltalában nem, vagy csak igen lassan jutnak el az intézményekhez. Továbbá az egyes levéltárakban újonnan beindított vagy folyamatosan végzett informatikai kezdeményezések, illetve tevékenységek országos vagy regionális összehangolása nem megoldott. Ennek hiányában nem alakultak ki a fejlesztés, adatbázis-építés, a források közzététele során alkalmazható szabványos levéltári informatikai alkalmazások sem, amelyek viszont az országos levéltári hálózat alapfeltételeként biztosítanák az átjárhatóságot az intézmények hozzáférhetővé tett forrásai és segédletei között. • Kompetencia hiánya A hazai levéltárak belső informatikai rendszere az általuk felügyelt intézményi, vállalati szféra informatikai kultúrájához mérten elmaradott. A levéltárak ritka kivételtől eltekintve nem rendelkeznek saját elektronikus ügykezelési rendszerrel, munkatársaik számára nem napi gyakorlat ezeknek a rendszereknek sem a kezelése, sem a tapasztalatból való megismerése. Ennek hiányában erősen kétséges az érdemi szakmai álláspont kialakításának valós esélye az iratképzőknél megvalósított elektronikus irat- és dokumentumkezelő rendszerek esetében, még ha el is tekintünk a képzés már említett problémájától. III. Szakmai jövőkép és fő stratégiai célok Az alábbiakban először áttekintjük azokat a nemzetközi szinten is kimutatható levéltári fejlődési trendeket, és az ezekhez kapcsolódó alapvető célkitűzéseket, amelyeket a középtávú informatikai fejlesztés tervezésekor figyelembe vettünk. Meg kell jegyeznünk, hogy a jelenlegi információs stratégiai elképzeléseknek az átfogó szakmai stratégiával óhatatlanul több érintkezési pontja lesz, hiszen a két dokumentum bizonyos feladatok megvalósítását azonos vagy hasonló szervezeti megoldás keretében javasolja. Az átfedésekből adódóan egynémely kérdés részletesebb vagy más megközelítésű kifejtésére a szakmai stratégia megfelelőbb keretet biztosít. Ezt követően ismertetjük a közlevéltárak informatikai tevékenységének négy kiemelt területét, egyenként bemutatva az elektronikus iratok archiválásának, a számítógépes levéltári nyilvántartások, segédletek és egyéb adatbázisok készítésének, a levéltári iratok digitalizálásának, valamint a levéltárak elektronikus ügyintézése és PR tevékenysége kialakításának, illetve fejlesztésének megvalósítandó feladatait. (Mellékletként csatoljuk továbbá a négy feladatcsoportra vonatkozó SWOT alapú áttekintést is.) • Szolgáltató levéltár: A levéltári szakterület több évszázadnyi viszonylagos állandóságot követően paradigmaváltás előtt áll. A levéltárakkal szemben támasztott társadalmi elvárások átalakulásából adódóan az archívumok alapfeladatai már nem csak a maradandó értékű forrásanyag átvételére, megőrzésére és kutathatóságának biztosítására korlátozódnak, hanem egy olyan információszolgáltatási modell kialakítását sürgetik, amely a csak reagálni képes reaktív szolgáltatás helyett az igényeket mintegy előre percipiáló, proaktív kezdeményezésekre építve folyamatosan meg tud felelni a változó igényeknek. A szol-5