Körmendy Lajos: Levéltári informatika. In: Körmendy Lajos (szerk.): Levéltári kézikönyv. Budapest, 2009, Osiris – Magyar Országos Levéltár, 637–732.

7. LEVÉLTÁRI INFORMATIKA • SZERK. KÖRMENDY LAJOS - 7.3. LEVÉLTÁRI INFORMÁCIÓ ÉS LEÍRÁS • KÖRMENDY LAJOS - 7.3.2. A levéltári leírás - 7.3.2.2. Az ISAAR(CPF)

660 » 7. Levéltári informatika se: ISAAR[CPF]). Az ISAAR fogadtatása már korántsem volt olyan sikeres, mint a testvérszabványáé, de a nemzetközi életből nem tűnt el, és pár éve (2004-ben) megjelent a második kiadása is. Az ISAAR 31 adatelemet 5 információs területre csoportosít: ♦ Azonosító adatok (az iratképző neve[i], azonosítói). ♦ Leírási adatok (az iratképző története, jogállása, működése, funkciói, mandátu­ma, szervezeti felépítése, a vele kapcsolatos dátumok, általános kontextus). ♦ Kapcsolatok adatai (kapcsolódó szervezetek, személyek, a kapcsolat típusa, le­írása, időpontjai). ♦ A leírást ellenőrző adatok (a leírás egyedi azonosító kódja, szabálya, státusa, rész­letessége, nyelve, felülvizsgálata, a leíró intézmény). ♦ Az iratképző és a levéltári forrás közötti kapcsolat (a kapcsolódó források azonosítói és címei, kapcsolódás az ISAD[G]-hez vagy más iratleíráshoz). Az ISAAR-ral nem írható le a levéltári anyag, nem szól a levéltári információ ele­meiről, az azonosító adatokról, a tartalomról és a struktúráról, mindezeket az ISAD(G)­­re vagy más szabványokra hagyja, az ISAAR csak az iratképző és az iratlétrehozás kö­rülményeinek nagyon részletes leírására szolgál, azaz csak a kontextussal foglalkozik. Fölmerül a kérdés, hogy miért volt szükség egy külön szabvány kidolgozására, hiszen az ISAD(G)-ben van egy külön információs mező a kontextus számára, elég lett volna csak azt bővíteni. Az ISAAR első kiadásának bevezetőjében olvasható indoklás szerint azért, hogy a több helyen őrzött fondok egyesíthetők legyenek. Ez a magyarázat nem nagyon meggyőző, a valódi indok inkább alapvető szakmai elvek eltérő megközelítéseiben gyökerezik. A fondkoncepción alapuló provenienciaelv egy fondképzőt feltételez, és az egész irategyüttest (a fondot) az iratképzőre építi. A szervek azonban átalakulnak, meg­szűnnek, összeolvadnak vagy szétválnak, funkciójuk, kompetenciájuk változik, a levéltáros pedig ilyenkor lezárja a fondokat, illetve újakat nyit. Az állandó változás miatt a kutatónak nehéz követnie az iratok „folyamát”, és kénytelen fondról fondra lépni, ha át akarja tekinteni egy hosszabb periódus témájába vágó iratait. Az ausztrál levéltártudományban és -gyakorlatban ezt kiküszöbölendő dolgozták ki az 5.2.1.1. pontban már említett ún. sorozatelvet. Ennek értelmében például az egy funkcióhoz köthető fondrészek egy iratfolyamot, azaz sorozatot alkotnak, mert az iratok folya­matossága fontosabb, mint az iratképzőhöz való kötődés. így egy fond anyagát 6- 8-10 sorozatba is eloszthatják. (A sorozatelv nem a pertinenciaelv újrafogalmazá­sa, mert a különböző iratképzők iratait csak egymást követően lehet egyesíteni.) Mivel egy sorozat több szerv teljes vagy részleges tevékenységének eredménye lehet, az iratképzőket és az iratokat nem célszerű a leírásnál szorosan együtt kezel­ni, azokat el kell választani. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének összekap­csolva, ellenkezőleg, ausztrál vélemény szerint többszörös keresztkapcsolat állítan­dó fel az iratképzőkre és az iratokra vonatkozó információk között. Fia egy levéltári intézmény sorozatait az ISAD(G)-vel írjuk le, akkor egy-egy szerv leírását (kontex­tus) annyiszor kellene ismételni, ahány sorozatba kerültek az iratai, ez pedig re-

Next

/
Oldalképek
Tartalom