Körmendy Lajos: Elektronikus iratok és levéltár. [Budapest,] 2017.

4 A metaadatok

27 4 A metaadatok A metaadatok a közkeletű definíció szerint adatok az adatokról (iratokról). Metaadatokat az analóg világ is ismert, csak nem így hívta őket, hanem pl. könyvtári katalógusnak vagy levéltári segédletnek. Az e-világban azonban lényegesen megnőtt a szerepük, mert az iratalkotó elemek többnyire metaadatként jelennek meg, így pl. (technikai) metaadattal hivatkozhatunk a hordozóra, metaadat az azonosító, metaadatokkal írjuk le a struktúrát és természetesen a kontextust. Az elektronikusan született iratokhoz ugyanúgy hozzátartoz­nak, mint például a digitalizált iratképekhez. Az utóbbiaknál, valamint a hangfájlok esetén különösen fontosak, mert a szövegfájlokkal ellentétben ezekben nem lehet szavakra, kife­jezésekre keresni, tehát a nyilvántartásnak vagy a keresésnek egyetlen eszköze a metaadat. Fontosak a metaadatok a nagy tudományos adatbázisoknál is, mert általuk írják le, hogy pl. hogy gyűjtötték, kalibrálták a műszereket, a folyamat alatt milyen paramétere­ket alkalmaztak stb., tehát ezek a jövő tudományos kutatásainak zálogai. 20 Fontos jellemzőjük a metaadatoknak, hogy bár emberi szemmel olvashatóvá tehetők, a fő funkciójuk az, hogy géppel is feldolgozhatók legyenek (kereshetők, rendezhetők stb.). 21 A metaadatokat többféleképpen kategorizálják, a szakirodalomban a legelterjedtebb a Making of America II Testbed Project által még a 1990-es években felállított hármas cso­port: 22  Leírók: az iratok azonosításához és az adatfeltáráshoz szükséges adatok (ez utóbbiak az iratok tartalmára vonatkoznak, azaz segédlet vagy adatbázis jellegű adatok).  Adminisztratívak: a digitális anyag használatához szükséges adatok (például technikai specifikációk vagy a készítés körülményeire, illetve kutatási korlátozásokra vonatkozó adatok).  Strukturálisak: a digitális objektumok komponensei közötti kapcsolódásokra vonatkozó adatok (értendő ez alatt egyaránt a levéltári vagy a technikai kapcsolódás). 20 Michael Day: Instalment on "Metadata" (DCC Digital Curation Manual 2005) 10.old. Elérhető: http://www.dcc.ac.uk/sites/default/files/documents/resource/curation-manual/chapters/metadata/metadata.pdf 21 Michael Day i.m. 12. old 22 Lásd pl. Bernard J. Hurley & John Price-Wilkin & Merrilee Proffitt & Howard Besser: The Making of America II Testbed Project: A Digital Library Model (1999). Elérhető: http://www.clir.org/pubs/reports/pub87/pub87.pdf

Next

/
Oldalképek
Tartalom