Katona Csaba – Körmendy Lajos – Kerekes Dóra – Lakatos Andor: Internet és levéltár. Levéltári Szemle, 55. (2005) 1. 3–24.
említett nagy levéltárak honlapján elérhető leírás mennyisége és professzionális minősége. Óriási adattömeggel dolgoznak az adatbázis-kereső szoftvereik, több millió egységben (az egység lehet egy fond, de akár egy ügyirat is) keresnek, és az elérhető adatok száma évről évre dinamikusan növekszik. Mindez jól mutatja, hogy egyrészt a leírásra hatalmas erőket koncentrálnak, másrészt egyre mélyebb szinten teszik hozzáférhetővé az anyagot. Őszintén szólva, nem minden irányzattal lehet egyetérteni, és véleményünk szerint ide tartozik az, hogy több helyen vagy csak egyszerű keresésre van lehetőség, vagy a levéltári kutatásoknál jellemző böngésző keresés „el van rejtve". Valószínűleg ennek oka is a laikus közönség igényéhez való igazodásban van: ők nemigen tudnák azt használni, tehát a levéltárosok nem tartják olyan fontosnak. A levéltári iratok digitális képei ma már az élenjáró levéltári honlapok szerves részét képezik. Itt nem illusztrációkra kell gondolni, hanem több milliós nagyságrendű képre, legalábbis a nagy levéltárak esetében. Természetesen a képek közötti tájékozódást adatbázisok vagy adatbázisszerű rendezett adattömeg segíti: a képek össze vannak kötve a levéltári adatbázisokkal, azaz a kutató először adatbázisban keres, és ha találatot ér el, valamint ha a szóban forgó irategyüttesről vagy (a vonatkozó részéről) van már digitális kép, akkor azt felkínálják az olvasónak. A digitális képek elkészítésének stratégiájában és felhasználási módjában ugyanakkor jelentős különbségeket is fölfedezhetünk. Általában levéltárosok választják ki azokat, a többnyire erősen kutatott irategyütteseket (pl. első világháborús kitüntetések, végrendeletek, viktoriánus fogolyképek, MacMillan miniszterelnök iratai — Anglia), amelyeket digitalizálnak és a világhálóra tesznek, Ettől részben eltér az ausztrál politika, amely a kiválasztott irategyüttesek digitalizálása mellett a kutatók által kért másolatokat is integrálja a rendszerbe. A program 2001-ben indult Digitization-on-demand (Digitalizálás kívánságra) címmel. Ennek keretében bárki bármilyen levéltári iratról kérhet másolatot,27 amit ingyen(!) elkészítenek JPEG (tehát viszonylag egyszerű) formátumban, majd az így elkészült digitális másolat automatikusan a gyűjteménybe kerül. Ha keresünk az adatbázisban, a találati listán fel van tüntetve, hogy van-e a kérdéses iratról megtekinthető másolat. Az ausztrál szakmai „filozófia" az, hogy a kutatók tudják a legjobban megmondani, mire van szükségük, ezért rájuk támaszkodnak. Az eredmények imponálóak: 2003-2004-ben közel 3 millió digitális oldalt csatoltak az adatbázishoz (összesen 4,3 millió kép állt rendelkezésre), és a Digitalizálás kívánságra-program olyan sikeres, hogy a közeljövőben kiterjesztik Canberrán kívülre is.28 Az ausztrálok a digitális képek ingyenes hozzáférését biztosítják (csak akkor kell fizetni, ha valaki minőségi, tif-formátumú képeket rendel), nem így az angolok, ahol az adatbázisban való keresésé ingyenes, de a képek megtekintése és letöltése már díjköteles. A demokratikus hagyományú levéltárakban fontos szempont az átláthatóságra való törekvés és ez jól látható a honlapokon. A fentebb említett Rólunk menüpontok is részben ezt szolgálják, de ide tartoznak az ún. éves jelentések is. A levéltárak által a felügye-27 Mennyiségi koriátokkal és a kutatási korlátozásokat tiszteletben tartva. 8 Annual Reports ofthe National Archives of Australia, 2004. 30. A Nemzeti Levéltár fö épülete a fővárosban, Canberrában van, de kirendeltségei vannak minden szövetségi államban. 16
