Katona Csaba – Körmendy Lajos – Kerekes Dóra – Lakatos Andor: Internet és levéltár. Levéltári Szemle, 55. (2005) 1. 3–24.
maguk a levéltárosok végezték (1. pl. a Magyar Országos Levéltárban működő ún. Nemességkutató irodát), másrészt a nemességükre adatokat kérőket nem a történelmi tudásvágy hajtotta, hanem a társadalmi előnyszerzés motiválta, nem beszélve a származásigazolásokról, amelyeket hivatalos célra használtak.5 A második világháború alatt és után minden megváltozott. A jogbiztonság megroppant, az iratok jogi bizonyító ereje gyakran semmivé lett egyik napról a másikra (kisajátítások, elkobzások, államosítások stb.), tehát a levéltárak jogbiztosító funkciója háttérbe szorult, viszont a közigazgatási szerepük jelentősen megerősödött: a magyar állami levéltárak az '50-es évek elejétől kezdődően végeznek ún. területi munkát, azaz ellenőrzik a hatáskörükbe tartozó szervek irattárait. Ekkor jelent meg — legalábbis Magyarországon — a levéltárak kultúraterjesztő szerepe, ami ekkor főleg kiállítások rendezésében és iskolai dokumentumgyűjtemények összeállításában, illetve levéltár-látogatások szervezésében merült ki. A '60-as években a közlevéltárak sajátos identitászavarba kerültek, mert az uralkodó hatalom egyik alapfunkciót sem engedte kellően érvényesülni, még a forrásbázis szerepet sem, hiszen ideológiai szempontok szerint engedélyezte, tűrte vagy tiltotta a kutatásokat, még a középkoriakat is, nem beszélve a 20. sz-iakról, amelyek forrásaihoz csak a kiválasztottak jutottak hozzá. A levéltárosok viszont társadalmilag „hasznossá" kívánták tenni magukat, pontosabban a politikai döntéshozóknak így akarták „eladni" magukat, ezért megpróbálták előtérbe állítani a levéltárak kultúraterjesztő funkcióját.6 Ezért került bele a LÜSZ-be, 7 a levéltárak szakmai munkáját részletesen szabályozó jogszabályba hangsúlyosan a Közművelődés c. fejezet és ettől kezdve váltak kötelező feladattá a levéltári tervekben az ismeretterjesztő előadások, iskolások kalauzolása stb. Az „eladás" nem sikerült, mert a hatalom nem értékelte igazán a „szolgáltatást", a társadalom (a célközönség) pedig közömbös volt, nem volt olyan igény történelmi témákra, mint amilyen érdeklődés pl. ma már lenne, ennek részletezése azonban nem ennek a tanulmánynak a feladata. A '70-es években Magyarországon egy új társadalmi jelenség kezdődött (és tart mind a mai napig): egyre többen kezdtek érdeklődni a családjuk története iránt, és egyre többen jelentek meg közülük a levéltárakban. Ez a családkutatási hullám azonban teljesen más eredetű és jellegű volt, mint a két háború közti előkép. Ha társadalmi szempontból összehasonlítjuk a két jelenséget, akkor érdekes következtetésekre juthatunk: 1. A két háború között a kutatásokat főleg a társadalmi berendezkedés feudális jellege gerjesztette (nemességkutatások) vagy maga a politika (származásigazolások). A század végén viszont abszolút spontán mozgalom született, amit a politika a rendszerváltás előtt legfeljebb tűrt, és eredője egy társadalmi identitáskeresés.8 5 Az igazolások állások betöltéséhez, tanulmányok folytatásához vagy hivatás gyakorlásához kellettek. 6 Bár mindez rosszul hangzik, de véleményünk szerint nincs ebben semmi kivetnivaló: a társadalmi elismertségért, az anyagi és pénzügyi forrásokért a különböző közösségek, így a levéltárosok is állandóan vetélkednek, ma sincs ez másképp, a fö forráselosztók pedig mindig a hatalmon lévők. Az adott történelmi körülmények között a magyar levéltárosi közösség, pontosabban akkori vezetői a kultúraterjesztésben látták a kitörési pontot, és ez még a gyakran túl szigorú utókor erkölcsi mércéjével mérve is elfogadható. 7 Levéltárak Ügyviteli Szabályzata (= LÜSZ) 130/1971 (M. K. 10) MM. 8 A modern társadalmakban a korábban jól működő közösségek, mint pl. a család, felbomlottak, a gyökerüket vesztett egyének pedig megpróbálnak (virtuális) kapcsolatot létesíteni az elveszett közösséggel — pl. családkutatás útján. A témáról 1. bővebben: KÖRMENDY LAJOS: Mentalitás és identitás, levéltárak és társadalom — Közép-Európai példák. Levéltári Szemle (- LSz), 53. (2003) 3. sz. 11. 4
