Borsa Iván: Középkori oklevelek egyes adatainak gépi feldolgozása a Magyar Országos Levéltárban. Tapasztalatok és további tervek. Levéltári Szemle, 42. (1992) 4. 41–49.
nyújtana a helytörténészeknek, ideértve a történeti földrajz művelőit is. — Előnye volna az is, hogyha az így bevitt adatokat — nagyobb adatbevitelt követően — megyénként az eredeti névalak betűrendjében kigyűjtenék, hatékonyabbá tehetné az egyszeri olvasással meg nem oldható mai névalak megfejtését. Ezt az elgondolást az Országos Levéltár érdekelt munkatársai és két „felhasználó" (a MTA Történettudományi Intézetének két munkatársa) a megbízott főigazgató elnökletével a múlt év novemberében megvitatta és két levéltári munkatárs ellenvéleményével szemben elfogadta azzal, hogy a 15. mező esetében meg kell vizsgálni az A—B—C almezők együttes kitöltésének lehetőségét a jelenleg rendelkezésre álló munkaerőkkel. Joggal merül fel a kérdés, hogy ezt a felmérő vizsgálatot mikor célszerű elvégezni, minthogy az adatok bevitele 1994 előtt nem igen várható. A hátralevő időben ugyanis a ma rendelkezésre álló munkaerő személyi összetételében és szakmai felkészültségében mind pozitív, mind negatív irányban könnyen következhetik be elmozdulás. — Ugyanakkor meg lehetne vizsgálni, hogy az akkor rendelkezésre álló munkaerők felkészültsége lehetővé tenné-e a regeszták esetleges további adatainak (személynevek, pénznemek) bevitelét is. A vizsgálódásnak ki kellene terjednie arra is, hogy melyik megoldás látszik a kutatás szempontjából lényegesnek: kevesebb adatnak minél több regesztából avagy kevesebb regesztából minél több adatnak a hozzáférhetővé tétele. Megítélésem szerint ennek a vizsgálatnak a munka konkrét megindítása előtt kb. fél évvel kellene megtörténnie. Bármelyik megoldást fogják választani az akkor illetékesek, egy technikai jellegű feladat végrehajtására, illetve annak megkezdésére már előbb is sor kerülhet. E feladat végrehajtása ugyanis elengedhetetlen előfeltétele annak, hogy a regeszták egyes adatai az oklevélnek már gépen levő adataival összekapcsolhatók legyenek. Ez a feladat a kapcsolat (konkordancia) megteremtése az immár gépen levő adatok, amelyek az időrendi mutatólapok alapján készültek, és az időrendezett regeszták között. — Másképp fogalmazva: a regesztáknak hibamentesen meg kell kapniok azt a rekordszámot, amelyet az ugyanarról a szövegről készített időrendi mutatólap adatsora a gépi állományba történt bevitelkor kapott. Ezt a munkát a gépileg készített időrendi listának és az időrendben őrzött regesztáknak egybevetésével kell elvégezni. Ha az időrendi lista megfelelő sorában és a kapcsolódó regesztában egyaránt megtalálható három adat megegyezik, akkor az adatok hibamentes összekapcsolása biztosított. E három adat: Az oklevél kelte, kibocsátója és DL-száma. A három adat egyezése esetén a gépi rekordszám ráírandó a regsztára (esetleg a levéltári azonosító, un. L-szám is), mert a regeszta feldolgozandó adatait a gépi állományban ehhez a számhoz kell utalni. Az e feladat ellátásához szükséges munkautasítás kidolgozása érdekében elvégzett próbamunkálatok azt mutatják, hogy az egyezés a két levéltári segédlet között az eseteknek mintegy 90 százalékában fennáll. Ezekben az esetekben a művelet — nagy gondosság mellett — viszonylag mechanikusan végrehajtható. A fennmaradó mintegy 10 százalék esetében kisebb-nagyobb eltérés van a két segédlet egyes adatai között. Ennek egy részét még ebben a munkafázisban a begyakorlott munkaerő ki tudja küszöbölni. Vannak azonban olyan eltérések, esetleg hiányok, amelyeknek tisztázása, illetve pótlása középkori oklevelek olvasásában jártas levéltáros közreműködését igényli. A két fázisban elvégzendő munka mindkét fázisához szükséges két munkautasítás tervezete elkészült. Az előző közleményben már volt szó arról, hogy a két középkori gyűjtemény mutatólapjai alapján végzett gépi adatfeldolgozás kezdetén (1983-ban) 4?
