Borsa Iván: Középkori oklevelek egyes adatainak gépi feldolgozása a Magyar Országos Levéltárban. Tapasztalatok és további tervek. Levéltári Szemle, 42. (1992) 4. 41–49.

Adatfelvételi lap készült, amelynek pirossal nyomott adatmezőit kellett csak kitölteni, s csak meghatározott esetekben volt szükséges más mező kitöltése is. A munka eddigi menetét folytatva logikusnak látszanék, hogy a továbbiakban az Adatfelvételi lap megfelelő további mezőit töltsék ki az egyes adatok előírt alakjának előkészítése után. Ezt követően kerülhetne sor — az eddigi gyakorlat szerint — a begépelt adatok összeolvasására, majd az új adatok kislemezre (floppy) történő rögzítésére. Tíz évvel ezelőtt valóban nem volt más megoldás. Jelenleg azonban — megítélésem szerint — szakítani kellene ezzel a szervezési móddal. Az Országos Levéltár mai technikai felszereltsége lehetővé teszi, hogy az adatelőkészítés eddigi több fázisú munkája lényegesen egyszerűsödjék. A jelenlegi elgondolás szerint az előbb leírt konkordancia megteremtése után az előkészítők a regesztáknak gépre viendő adatait az előírandó szabályok és beviteli program szerint kislemezre rögzítik, egyben megjelölik azokat az eseteket (mezőket), amelyek kitöltésénél probléma merült fel. Az e feladatra kijelölt levéltáros pedig megoldva a problémát, ugyanazon a lemezen rögzíti a helyes adatot, javítva egyszersmind a hibás adatot a regesztán vagy gondoskodik a már gépen levő hibás adat javításáról vagy új adatsor beviteléről. (E munka részleteinek kidolgozása még mind levéltárosi, mind programozói téren komoly feladat lesz.) Ha egy év regesztáinak adatai így mágnesesen rögzítve vannak, szükséges lesz az adatok ellenőrzése, amely történhet képernyőről azonnali javítással vagy kinyomott szövegnek a regesztával való összeolvasásával és külön fázisban történő javítással. Ezután a kislemez adatai bevihetők lesznek a gépi állományba. Természetesen ezt a munkát is a gyakorlatban kell előbb kipróbálni. E téren az elvi döntés megszületése és a levéltári munkautasítás elkészítése után a megfelelő mágneses rögzítő program elkészítése volna legfontosabb, majd néhány száz regeszta adatainak bevitele után leszűrni az eredményeket, és ennek alapján a szükséges módosításokat végrehajtani. Ezután lehetne rátérni a több előkészítővel működő feladat folyamatos végzésére. A fenti elgondolás kapcsán felmerült a kérdés, hogy a regeszták adatainak bevitele milyen rendben történjék? Mint már szó volt róla, az Országos Levéltár a középkori oklevélregesztákat két nagy sorozatban őrzi. Az egyik sorozat DL^számok rendjében, a másik időrendben tárolja a regesztákat. A további munkák szempontjából a számrend mellett szól, hogy a regesztázás a legtöbb esetben számcsoportokra terjedt ki, és a DL 40 000-nél magasabb számok regesztázottsága lényegesen magasabb, mint a kisebb számok esetében. E megoldás a gyűjtemény második részét helyezné előtérbe, és annak teljes időkörére terjedne ki. Az időrend mellett viszont az szól, hogy az egyes korszakok levéltári forrásanyaga különböző mértékben ismert, illetve publikált. Az Árpád-kor királyi oklevelei közzétettek, s dolgoznak a nem királyi oklevelek közzétételén. Az Anjou-kori oklevéltár, amely teljességre törekszik, megindult, két kötete már megjelent. A Zsigmond-kori oklevéltár III. és IV. kötetének kézirata (1411—1414) elkészült, és folytatása is munkában van. Ez a felismerés vezethette azokat a levéltárosokat is, akik az ún. „DL-stokk" (DL 1—24382) okleveleit 1438-tól kezdték el regesztázni, hisz ez a része a gyűjteménynek regesztázottság és publikáltság szempontjából egyaránt a legelhanyagoltabb. Az 1438-nál megkezdett regesztázás az 1478. évig jutott el. A regeszták egyes adatainak bevitelét tehát az 1438. évvel kellene kezdeni, a munkaterv keretében folyó regesztázási munkát viszont az 1478. évben kel-48