Bácsa Imre: A számítástechnikai adathordozók archíválása című kutatási téma zárójelentése. (Rövidített szöveg). Levéltári Szemle, 40. (1990) 4. 48–56.

— a kereskedelmi bankóik közül az Országos Kereskedelmi és Hitelbank, valamint az Ipari Szövetkezeti Fejlesztési Bank rendszereit, — az Állami Fejlesztési Intézetnek, mint az ország gazdaságának fejlődését alapvetően meghatározó beruházások, központi fejlesztési programok speciális feladatait végző szervnek a rendszereit. A történeti érték vizsgálatát az előző tanulmányban leírtakhoz hasonló módon végezte, hangsúlyt helyezett azonban arra is, hogy megvizsgálja a gépi adatfeldolgozás outputjainak megjelenését az irattári tervben. A vízügyi ágazat egyik kiemelt nagyvállalatának, a Dunántúli Regionális Vízműveiknek a számítógépes rendszereit Kálniczky László készítette. Tanulmányában megindokolja, hogy miért célszerűbb a gépi adathordozókat megőrizni a hagyományos iratokkal szemben. (Az adatokat kinyomtatva és a leporellókat archiválva óriási papírtömeget kapnánk, az azzal járó helyigénnyel, a rendezéshez és feltáráshoz kapcsolódó sok problémával, ugyanakikor a kutatás számára az értékeléskor az egész anyagot újra gépi leolvasású formába kellene hozni.) Alapelvként szögezi le, hogy azokat az adatokat, amelyeket eddig levéltári védelemben részesítettek, a számítógépes feldolgozásra történő átállás után is meg kell őrizni. A rendszerek elemzése során az ún. „negatív megközelítés" módszerét alkalmazta, amelynek lényege, hogy az eddigi gyakorlat alapján selejtezendőnek minősített rendszereket figyelmen kívül hagyva a vizsgálandó rendszerek köre nagymértékben leszűkíthető. Tanulmányában igazolja, hogy az IBM PC kategóriájú gépeken is létrehozhatók történeti értékű adatokat tartalmazó rendszereik. Felhívja a figyelmet arra, hogy a levéltári értékű rendszerek archiválásánál nagy figyelmet kell fordítani a velük kapcsolatos dokumentációk megőrzésére is, mert a számítástechnikai adathordozók archiválása segédletek nélkül elképzelhetetlen és értelmetlen. Az államigazgatás két fontos szervének, az Állami Népességnyilvántartó Hivatalnak és a Központi Statisztikai Hivatalnak számítógépes rendszereit Pető Iván vizsgálta. A vizsgálat során abból indult ki, hogy a számítástechnikai adathordozóknál éppúgy, mint a hagyományos iratoknál, elkülöníthetők a történeti értékű információk az ügyviteli értékű információktól. Célul tűzte ki, hogy megvizsgálja: milyen levéltári szempontokat lehetne, illetve kellene figyelembe venni a történeti értékű adatokat tartalmazó rendszereik esetében azok megőrzése érdekében. További célja volt annak vizsgálata is, hogy nem semmisítenek-e meg, selejteznek-e ki a számítástechnikai alkalmazása során történeti értékű információkat, és biztosíthatók-e azok a technikai feltételek, amelyeik a levéltári érdekek érvényesítését szolgálják. Az ÁNH nyilvántartását részletesen ismertette a létrehozástól napjainkig, leírva az időközben végrehajtott fejlesztéseket is. A nyilvántartás adatainak elemzése során arra a 'következtetésre jut, hogy a jelenlegi nyilvántartás nem tartalmaz történeti értékű információkat. (A pályázatot elbíráló zsűri véleménye szerint azt a fontos tényt, hogy az anyakönyvi kivonatokat az ÁNH őrzi, figyelmen kívül hagyta, így értékelése — miszerint az ÁNH levéltári szempontból érdektelen szerv, mivel sem a hagyományos, sem a gépre vitt adatai nem tekinthetők történeti értékűnek — nem helytálló.) A nyilvántartás esetleges fejlesztésével kapcsolatban felveti a személyiségi jogok védelmének problémáját, ezzel utal a különböző szempontból létrehozott nyilvántartások összekapcsolásából fakadó veszélyekre. A KSH vizsgálatát más 'módon végezte. Véleménye szerint a KSH adatállománya levéltári szempontból több szinten is megközelíthető. Az első szint maga az adatgyűjtés eszköze, a kérdőív, ez azonban nem kapcsolódik közvetlenül a témához, hiszen hagyományos, írott forrásról van szó. Az adatállomány 50