MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK

Balázs Péter: A magyar levéltárügy 1945-1969. • 1970. [LK 1970/1. 47-87. o.]

A magyar levéltárügy 1945—1969 59 anyagával és az iratképző szervekkel való foglalkozás még perspektivikusan is csak egy vagy két szakreferens feladatát fogja képezni, akik a levéltáron belül külön osztályt vagy csoportot nem képezhetnek. A szakosítást azonban a távlati tervben, véleményünk szerint, minden levéltárban meg kell valósítani. 7. A 29/1950. sz. törvényerejű rendeletnek egyik legnagyobb vívmánya az volt, hogy az archiválási kötelezettséget valamennyi közigazgatási, igazságszolgáltatási és szakigazgatási szervre, intézményre, testületre, valamint gazdasági szervre kiterjesztette. Amíg a felszabadulás előtt az Országos Levéltár az iratgyarapítás terén csak a minisztériumok és a Kúria 32 évnél régebbi iratainak rendszeres átvételét tekintette intézményes feladatának, a törvényhatósági levéltárak pedig csak a levéltárfenntartó hivatalainak iratait gyűjtötték be (de a legtöbb esetben ezek átvételét sem maguk kezdeményezték), addig 1950 óta a levéltáraknak gyűjtőköri illetékessége — a párt- és tömegszervezetek, valamint a fegyveres testületek iratainak kivételével —• valamennyi történeti megőrzést érdemlő közületi iratra kiterjed. Az iratfelderítés és begyűjtés a központosítást követő 2—3 esztendőben a levéltárak súlyponti feladata volt, amely — az előző évek iratpusztulásain okulva — nem szenvedhetett további halasztást, s a szervek közönye miatt az e munkában eddig még járatlan levéltárosokat különösen nehéz feladat elé állította. Levéltáraink ezekben az években — elsősorban vidéken — nagyon sok rendezetlen fondot vettek át megőrzésre, mert az anyag fizikai léte biztosításának ez volt az egyetlen célravezető útja. A begyűjtés méreteire jellemző, hogy az állami levéltárak iratanyaga 1950. év végétől 1952. év végéig 74 371 folyóméterről 98 596 folyóméterre, azaz 24 225 folyóméterrel (közel 33%) gyarapodott. Ez az anyagnövekedés megfelel az Országos Levéltár egész 1950. évi iratmennyiségének. 1953 óta az iratanyag gyarapodása kiegyenlítettebb lett s általánosságban évi 3—4000 folyóméterre becsülhető, ami megfelel egy átlagos területi levéltár iratmennyiségének. A magyar állami levéltárak iratanyagának mennyiségét az 1950. és az 1968. év végén a II. számú táblázat szemlélteti. Az Országos Levéltár és a tanácsi levéltárak iratainak mennyisége tehát 1950-től 1968 végéig közel 70 ezer iratfolyóméterrel, azaz 94%-kaI növekedett. A gyarapodás 1/5-e az Országos Levéltárra, 4/5-e a tanácsi levéltárakra esik. Az Országos Levéltár iratanyaga 1968 végén 55%-kal, a tanácsi levéltáraké 113%-kal volt több, mint 1950-ben. A legnagyobb arányú iratgyarapodást a Veszprém megyei Levéltár érte el: 1968. évi iratainak mennyisége a 18 év előttinek 5 és félszerese. Az Országos Levéltár után a legtöbb iratot a Fővárosi Levéltár gyűjtötte be: anyaga 8 ezer folyóméterrel gyarapodott. 8. Az iratanyag folyóméterbeni növekedése csak egyik jellemzője a levéltárak eredményes begyűjtő munkájának. Nem kevésbé jelentős azonban, sőt talán még kifejezőbb a levéltárak iratanyagának összetételében végbement változás. Az állami levéltárak fondjainak hozzávetőlegesen csak egynegyedét alkotják azok a fondok, amelyek már 1945-ben, tehát a felszabaduláskor levéltári őrizetben voltak. Az Országos Levéltárban a családi fondok száma — részben állami kezelésbe vétel, részben letétek és vásárlás útján — több százzal nőtt. Ezek között szép számban vannak olyan nagy családi levéltárak (mint pl. az Eszterházy hercegi, Batthyány