MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK

Balázs Péter: A magyar levéltárügy 1945-1969. • 1970. [LK 1970/1. 47-87. o.]

52 Balázs Péter gozók képzésére és képesítésére vonatkozó pontok megadják a lehetőséget arra, hogy ez a régóta vajúdó kérdés szintén megoldást nyerjen. A 27/1969. sz. törvényerejű rendelet egyes rendelkezéseinek kifejtése tárgyában számos kérdés jogszabályi rendezésére van még szükség. Mindenekelőtt miniszteri utasítás formájában ki kell adatnunk a Levéltárak Ügyviteli Szabályzatát. Az Igazgatóság tervében ezen kívül még több — ugyancsak a törvényerejű rendelethez kapcsolódó — jogszabály kidolgozása szerepel. Utasítástervezet készül a tudományos intézményekben levő levéltári anyag felméréséről, a levéltárba kerülő iratok átadásáról s a visszamaradok őrzéséről és kezeléséről, nemkülönben a levéltáron kívül maradó, nem tudományos intézményekben őrzött levéltári anyag bejelentéséről, védetté nyilvánításáról és kezeléséről, a Hungarica-gyűjtésről és a külföldi magyar vonatkozású levéltári anyag reprodukcióinak nyilvántartásáról. Kidolgozza az Igazgatóság a levéltári dolgozók szakképzésének, továbbá az irattárosi képesítés megszerzésének lehetőségéről szóló tervezetet is. Az igazgatóság már elkészítette, s illetékesekhez eljuttatta a művelődésügyi miniszter ágazati felügyeletének levéltári vonatkozásairól szóló tervezetet. 4. A levéltári terület első önálló költségvetése 1951-ben 4 és félmillió forint költségvetési és beruházási hitellel indult. Az ellátmány évről évre lassú ütemben növekedett, s 1967-re, vagyis a területi levéltárak tanácsi irányítás alá helyezését megelőző évre, a felhasználás összege megközelítette a 13 milliót. A levéltári hálózat gazdálkodásának szerkezetére jellemző, hogy az ellátmány nagyobbik hányadát (általában mintegy 55—60%-át) személyi kiadások alkotják, illetve, hogy az Országos Levéltár ellátmánya egymagában megközelíti a területi levéltárak ellátmányának összegét. A levéltári hálózat rendelkezésére álló ellátmány a levéltárak korszerű fejlesztésére — amit a 29/1950. sz. törvényerejű rendelet előírt — általánosan nem nyújtott lehetőséget. A levéltárak iratanyagának a felszabadulás óta bekövetkezett nagymérvű gyarapodása — amelyről a későbbiek folyamán még részletesebben szó lesz — országszerte komoly raktárgondokat okozott. A levéltárak közül csak az Országos Levéltárnak van korszerű, kimondottan levéltári célra emelt épülete. A Fővárosi Levéltár, amely az Országos Levéltár után a legnagyobb terjedelmű iratanyaggal rendelkezik, a II. világháború alatt iratait a Bazilika egyházi célokra nem használt altemplomi részébe szállította (szerencsére, mert régi helyén elpusztult volna), s mindmáig nem is volt lehetősége megfelelőbb helyre történő átköltöztetésre. A többi levéltár évszázadok óta a megye vagy a város székházában nyert otthont. Bár ez az elhelyezés általában kielégítő volt, sőt egyes esetekben (Sopron, Eger, Székesfehérvár, Kaposvár, Debrecen, Gyula, Kecskemét) még a levéltár berendezése is a megyei vagy városi törvényhatóságok bőkezű gondoskodásáról tanúskodott, a raktárak befogadóképessége kizárólag a megyei vagy városi közigazgatási iratok átvételére volt elegendő. Jelenleg csupán 8 területi levéltárunk van abban a szerencsés helyzetben, hogy egész iratanyagát egy épületben őrzi. A levéltárak többségének sikerült ugyan a tanácsi épületekben újabb raktárhelyiségeket szerezniök, de előbb-utóbb mégis sok levéltár kényszerült más épületekben levő szükségraktárak igénybevételére is. A legnehezebb helyzetben természetesen az ipari centrumokban működő levéltárak (Győr, Miskolc) vannak, s ezek elhelyezési körülményei a legrosszabbak. A felszabadulás óta hazánkban új levéltári épületet nem emeltek, s nagyobb arányú felújítási munka is csak az Országos Levéltárban folyt, ahol 1957 után sikerült a II. világháború okozta épületkárokat is helyrehozni. A területi levéltárak kö-