MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK
Szedő Antal: A magyar levéltárügy néhány időszerű kérdése. • 1965. [LK 1965/2. 197-208. p.]
198 Szedő Antal kációval. Pillanatnyilag az Országos Levéltárban 113, a Fővárosi Levéltárban 24, a Pest-Nógrád megyei Levéltárban 18, a Pécsi Állami Levéltárban 1.0, a többi állami levéltárban 3—6 fő dolgozik. Eszerint tehát nagy aránytalanságok vannak az egyes levéltárak létszámmal való ellátottsága között. Az Országos Levéltárban csak alig 400 fm anyag jut egy dolgozóra, vidéken pedig 800— 1000 fm körül van az átlag. Persze itt nem lehet csak rőffel mérni: az Országos Levéltár anyaga kétségtelenül sokban értékesebb, régibb és problematikusabb is, mint a területi levéltárak atlagáé. De az bizonyos, hogy még egy kisebb levéltárban is egy embert az adminisztráció (anyakönyv, iktatás, leírás, irattározás, gazdasági ügyvitel), egy másik embert pedig a manuális munka (takarítás, fűtés, kiemelés, visszarakás, postára járás) majdnem teljesen igénybe vesz. Ezért arra kell törekednünk, hogy minden levéltárban legalább négyen dolgozzanak. Ezen felül a következő mérőszámok látszanak értelmeseknek: minden 700 folyóméterre legalább egy középkáder és minden 2000 fm-re legalább egy tudományos dolgozó kell jusson. Ezek persze irányszámok, melyektől az öszszes többi adottságokat figyelembe véve a szükséghez képest eltérünk. Ilyen meghatározó és mechanikus értékelést módosító adatok: az anyag rendezettsége, az ellenőrzendő irattári egységek száma, a levéltári székhely megközelítésének könnyű vagy nehezebb volta stb. A fő baj az, hogy szinte minden tudományos dolgozó a fővárosba, vagy legalábbis valamelyik nagyvárosba törekszik. Az anyagnak viszont valamivel kevesebb, mint 2 U része vidéken van, de a tudományos dolgozóknak 3 A része Budapesten keresi a tennivalót. Az egyetemet elhagyó végzett levéltáros csak a legritkább esetben hajlandó vidékre menni. így a vidéken a tudományos dolgozókat kénytelenek vagyunk a levéltári munka iránt hajlamot eláruló történettanárok és más megfelelő egyetemet végzett helyi értelmiségi közül toborozni. Ezek az emberek egy-két kivételtől eltekintve beváltak: a vezetés és a tudományos munka szintje az elmúlt években a vidéki levéltárakban nagyot emelkedett. Ezek a tudományos dolgozók hivatásukat érett fővel választották, szeretettel végzik 'munkájukat. -(Meg kell itt mondani, hogy a levéltári munka végzéséhez bizonyos minimális fizikai adottságok szükségesek. Nincs értelme, hogy egyesek beteges alkata megbénítsa a levéltárak munkáját, ugyanakkor maguk egészségileg leromoljanak.) Egy másik fontos kérdés a levéltáraknál az anyagi ellátottság (Pecunia nervus rerum gerendarum). Magyarországon a levéltárak anyagi ellátottsága az elmúlt években jól alakult. 1951-ben az az összeg, amit az állam a levéltárak ellátására fordított, kb. 4 500 000 Ft volt, jelenleg 12 500 000 Ft-ra rúg ez az összeg. Az un. Rákosi-korszakban a levéltárosok fizetése elég alacsony volt, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány kultúrpolitikája nyomán a levéltárosok fizetése átlagosan 60%-kal emelkedett. Különösen örvendetes, hogy egy új fizetési kategória létesítésével új levéltártechnikusi gárdát sikerült létrehozni. Ezeknél a fizetés emelkedése 80, 90, sőt egyes esetekben 100 százalékos volt. A raktárkérdés újabb időben mindenütt nehéz kérdés. Napjainkban a levéltárakban a történelem folyamán sohasem látott mértékben áramlik be az iratanyag. Noha a levéltári raktár építése aránylag olcsó (mindenesetre olcsóbb, mint a lakóház építése), mégis sok raktár építése nagy kiadást jelent. Szerencsére az Országos Levéltár épülete háborús kárainak helyrehozatala 1961-ben
