MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK
Degré Alajos: A Zalaegerszegi Állami Levéltár 1961 évi terve és eddigi eredményei. • 1961. [LSZ 1961/3–4. 174-181. p.]
- 176-Ezenkivül rendeztük mindazokat a kisebb fond okát, amelyeket az év folyamán begyűjtöttünk (összesen 32 iratfm. )o Ugyanis az alább részletezendő okból csak kisebb fondokat tudtunk az évben begyűjteni, igy megvalósíthattuk azt, hogy a beérkezett iratokat azonnal rendeztük, leltároztuk és a levéltár rendszerében megfelelő helyükre állványra tettük. Ennek következtében a jövő rendezés szempontjából időt is takarítottunk meg, és elértük azt, hogy a frissen beérkezett iratok még átmeneti ideig sem maradtak hozzáférhetetlen kupacban. Ezek közül az iratok közül legjelentősebbek a volt nagykanizsai kir. ügyészség iratai, melyek forrásértéke jelentős, minthogy a nagykanizsai törvényszék 1945 előtti iratai a II. világháború során megsemmisültek, tovíbbá Zalaegerszeg város adókönyvei és egyéb összeirásai, a nagykanizsai és keszthelyi gimnázium majd két évszázadra visszamenő iratainak eddig hiányzott része, a zalaegerszegi és nagykanizsai elemi iskolák múlt század hetvenes éveiig visszamenő könyvanyaga. Emlitenem sem kell, hogy a rendezés során készitett feljegyzések felhasználásával minden fond vagy állag iratai rendezésének befejezésekor azonnal elkészítettük a két elemi segédletet, az alapleltári lapot és a csomójegyzéket. Ez utóbbi elmaradt akkor, ha az állag vagy fond egészen egyszerű és csekély terjedelmű volt; egy-két csomónál többet nem tett ki. Ilyenkor a csomójegyzékbe kivánkozó adatokat is az alapleltári lapba vettük be. A folyó évben eddig 87 uj alapleltári lapot vettünk fel, és 20 régi alapleltári lap helyett ujat készítettünk, mert a régi lapok a rendezés és selejtezés folytán használhatatlanná váltak. Még mindig 110 fondról, illetve több állagból álló fond esetén állagról nincs alapleltári lap felvéve. Közülük 61 községi tanácsi fondról van raktárjegyzék, ezek tehát ennek alapján kezelhetők, 49 fondról, illetve állagról azonban egyedüli segédletünk a múlt évben készitett tervezési statisztikai segédlet, amelyben azonban nemcsak az iratok évkorét, mennyiségét és rendezet tségi fokát, de raktári helyét is feltüntettük. így ezek az iratok jelen állapotban sem keze lhetetlenek, de leltározásukra csak a rendezéssel kapcsolatban fog sor kerülni. Egyrészt a LOK, másrészt Zala megye tanácsa végrehajtóbizottságának áldozatkészsége uj kincshez juttatta levéltárunkat, mikor