MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK

Degré Alajos: A Zalaegerszegi Állami Levéltár 1961 évi terve és eddigi eredményei. • 1961. [LSZ 1961/3–4. 174-181. p.]

I- 177 f megvásárolta és levaltarunkban helyezte el Holub József nyers kéziratát Zala megye középkori családjairól és a Zala megye középkori történetére vonatko­zó kiadatlan Mohács előtti oklevelek regesztáit. Ezekkel rendezési munkánk alig volt, csak állványokra helyeztük és leltároztuk. Begyűjtési munkánkat valósággal megbénitotta a raktárhiány. Levéltá­runk összesen 14 raktárhelyiségéből ugyanis 5 egészen kicsiny (16 m -nél ki­sebb), további 4 pedig szintén szerény méretű (28 m- Í.-J nem haladja meg). Raktárainkba valósággal be van zsúfolva a 2261 iratfolyóméternyi anyag. A raktárrendezés és az iratrendezés során végzett durva selejtezés éppen csak a zsúfoltságot szüntette meg, és azt tette lehetővé, hogy kisebb fondokat átve­hessünk. Minden eddigi törekvésünk uj raktár szerzésére eddig eredménytelen volt, és igy a levéltárivá érett és levéltári értékű nagyobb fondok (megyei ta­nács 1949-51 évi iratai, sümegi járásbiróság mint telekkönyvi hatóság iratai, zalaegerszegi megyei kórház iratai) begyűjtését el kellett halas ztanünk. Ennek következtében külső munkánk annyira nem beg yűjtésre/ mint in­kábij az irattermelő szervek iratanyagának felmérésére, irattárának rende­zésére, jobb karba helyezésére irányult. E vonalon eredményként könyvelhet­jük el a lenti járási irattár létesitését, mely hosszú küzdelem után jó rendben begyűjtötte és rendezte a községi tanácsok 5 évnél régibb iratait. A letenyei járási tanácsnál a járási irattár létesitése nem égetően sürgős, mert 1956-ban az ellenforradalmi események során majdnem teljes mértékben megsem­misültek mind a járási tanács, mind a járáshoz tartozó községek iratai. A za­laegerszegi járási tanács már szerzett irattári helyiséget, de annak berende­zése lassan halad, a községi iratok begyűjtése még nem indult meg. A nagy­kanizsai és zalaszentgróti járási tanácsnál a járási irattár létesitésére irá­nyuló küzdelmünk ez ideig eredménytelen maradt, megfelelő helyiség hiányá­ban. A nagykanizsai járási tanácsnál már ugy látszott, törekvésünket ered­mény koronázza- De a végén a kiszemelt helyiséget a felemelt létszámú me­zőgazdásági osztály foglalta el. Pillanatnyilag Nagykanizsán legfeljebb a jövő év végére remélhető irattárul megfelelő helyiség szerzése. Térvbevettük a folyó évben könyvtárunknak még nem leltározott része leltározását, és egy részének katalogizálását isv Be is fejeztük a régi - XIX. század elejei országgyűlési nyomtatványanyag és a helyi sajtóanyag leltáro­zását és katalogizálását. Ezzel könyvtnárunk törzsállománya teljes egészéről

Next

/
Oldalképek
Tartalom