SZAKMAI KÉPZÉS
Levéltári - Oltvai Ferenc: Levéltári középkáderek képzése. • 1961. [LSZ 1961/2. 3-11. p.]
- 5 -tudja tölteni helyét a levéltárban. Akár tudományos dolgozó, akár pedig tudományos segéderő (akit kczépkádernek nevezünk), még ha különleges érdeklődése, hajlama van is a munkához, nem dolgozhat levéltárban, ha jelleméből hiányzik a megbízhatóság. Hiszen a levéltári dolgozó szabadon bejár a raktárakba, visszaélhet a helyzettel és a legszigorúbb éber. séget is kijátszhatja. Elsősorban a levéltárvezetőkre hárul tehát a feladat, hogy munkatársaikat jól válasszák meg, Középkádereink utánképzésének anyagát és módszerét a káderanyaghoz és a munka során felmerült követelményekhez kell szabnunk. Körülbelül azonos igényeket támasztunk velük szemben, viszont sem életkoruk, sem alapműveltségük nem azonos, sőt egymástól sok esetben nagyon is eltérő. Következtetéseinket négy területi állami levéltár viszonyaiból vontuk le. Az un, délalföldi levéltáraknál, éspedig a Gyulai, Kecskeméti, Szegedi és Szentesi Állami Levéltáraknál 7 tudományos dolgozó mellett 13 nem tudományos dolgozó működik. Közülük öten gimnáziumi érettségit tettek. Nincs érettségije, de koránál és alapképzett-ségénél fogva további képzésre számitásba jön még négy dolgozó, E 9 dolgozó tehát (levéltári őr és munkaerő) hozzávetőlegesen egyenlő szintű munkát végez. Nyolcan több éve dolgoznak levéltári területen és eredményes munkát végeznek, - Ugy véljük, a többi területi állami levéltárnál is hasonlóak a viszonyok. Középkádereink munkakörét vázlatosan áttekintve, eldönthetjük, milyen elméleti és gyakorlati ismeretanyagra van még szükségük}-: Többségük hivatali adminisztrációval (iktatás, egyszerűbb levelezés, gazdasági ügyvitel) foglalkozik, anyakönyvi és könyvtári munkát, iratbegyűjtést végez, egyes külső szervek ellenőrzését látja el, a levéltárban őrzött jórészt polgári- és szocialistakori, numerikus rendszerű fondok rendezését, selejtezését végzi irányítással; ezenkívül raktári munkát vé^ez, kutatók részére iratokat keres ki kapitalizmus korabeli fondokból, csomójegyzékeket állit össze (néhol alapleltárat is szerkesztenek), uj- és legujabbkori fondokban témakénti kijegyzéseket készít. Nem egy közülük kellő gyakorlattal rendelkezik ahhoz is, hogy iratok