SZAKMAI KÉPZÉS

Levéltári - Réfi Oszkó Magdolna: Levéltárosképzés: tanácskozás 1982. november 8-án a Hadtörténeti Intézetben. • 1983. [LSZ 1983/1–3. 217-225. p.]

első két félév előkészítő, a szakképzés csak a harmadik félévtől indul meg. Ez némileg visszatérést jelent a középkori egyetemi rendszerre, amikor a felsőoktatás adta meg a középszintű alapozást is. Itt tehát a középiskolai oktatás egyenetlenségének, hiányainak egyetemi bepótlásáról van szó. A vita még azon folyik, egy vagy két év alapozás kell-e? Ha két évre lenne szükség, akkor a szakma oktatására kevesebb idő maradna. Ez különben nemcsak a levél társzak gondja, hanem minden szakot egyformán érint. Gondjaink és feladataink közé tartozik a kiegészítő szakosok képzése. Vannak -sajnos — olyan levéltári dolgozók, akiknek egyik szakjuk sem történelem és ezeket bizony nehéz bármire is „kiegészíteni". Ez igen komoly problémákat okoz, hiszen egy két nyelvszakos levéltári dolgozó nem sokat ért a magyar történelemhez. Ugyanakkor olyan dolgokat kell neki megtanulnia, amelyhez magyar történelmi ismeretekre lenne szüksége. Ezért lenne helyes, ha ők a magyar történelmet is felvennék (mint tárgyat és nem szakot). Ez a gyakorlat különben a nappali levelezőknél is. Másik gond, hogy mit oktassunk? Ha a jelenlegi 40 tárgyat összehasonlítjuk azzal az időszakká, amikor a levéltár „C" szak volt, azt tapasztaljuk, hogy a jelenlegi (ötéves) tanterv a korábbi (hároméves) széfhúzásából jött létre. Legjobb példa erre a „Bevezetés a levéltári ismeretekbe "című tantárgy. Amikor ezt felvették, a szak még hároméves volt és ezért e tárgy magába foglalta a rendezést, a segédletkészítést és a levél tártan összes kérdését. Ezt a hallgatók rendben meg is tanulták. Most — az ötéves képzésben - is megmaradt e tantárgy, de a rendezés, a segédletkészítés stb. külön fél-féléves tárgy lett. Így a hallgatók az első évben megtanulják a legfontosabb témákat, majd az utána következő években ugyanezt még egyszer. A legnagyobb hiba a sok átfedés, mint pl. a levéltári törvény, levéltári jog, levéltári igazgatás, levéltári ügyintézés című tárgyakban. Ha ezeket a tárgyakat nem ugyanaz az oktató adja elő, akkor a hallgatók többször hallják ugyanazt. így igen sok értékes idő megy veszendőbe. Mindebből azt a következtetést lehet levonni, hogy néha csak azért alkottak új tárgyakat, hogy az öt évre felemelt időt kitöltsék. így jöttek létre olyan tárgyak, amelyekhez sem tankönyv, sem jegyzet, sem előadó nincs. Próbálkoztunk egy időben külső előadókkal is, de az igen kedvezőtlen tapasztalatok miatt ez sem vált be. így nem marad más hátra, mint hogy ne vállaljunk többet, mint amit el tudunk végezni. A tanszék munkája és az oktatók óraszáma ugyanis nem végtelen. Megoldatlan probléma a levéltári gyakorlat Jelen formájában teljesen elhibázott, mivel a gyakorlat csak egy levéltárra korlátozódik. így a hallgatók, a jövendő levéltárosok (habár sokan másutt helyezkednek el, ami szintén nagy gond) nem is látnak például megyei levéltárat, pedig inkább ott kezdik majd pályájukat. Sajnos a levéltárak és a levél tarosok nem lelkesednek a gyakornokkal való foglalkozásért. Pedig az V. évfolyam II. félévében már csak gyakorlás van a tantervben előírva. Felmerül a kérdés, nem lenne-e hasznosabb az egyetemi levéltárból „levéltári klinikát" szervezni, ahol a hallgatók gyakorolhatnának. Gondjaink vannak a szakosodással, a szakdolgozat írással. Véleményem szerint a szakosodás kérdést (újkor, középkor) más nagyobb szakmák (orvosok jogászok) mintájára, a továbbképzés keretében kellene megoldani, esetleg posztgraduális alapon. Az új tanterv a segédtudományok (köztük a levéltártan) óraszámát jelentősen növeli a történész szakos hallgatók számára. Az eddigi heti 2 óra helyett 12 óra lesz. Ez nagy 220