SZAKMAI KÉPZÉS

Levéltári - Az egyetemi levéltárosképzés helyzete és fejlesztése. • 1973. okt. [52494/1973 LIG]

Az egyetemet^ de nem levéltárszakot végzett fiatal mun- . katársak képzésének rendezésére szerveztük meg az egyetemi le« véltáros kiegészítő szakot, Ez az oktatási forma bevált, prob­lémái viszont lényegében azonosak a nappali tagozatos rendes­levélt árcs-szakosok problémáival, csak legfeljebb kevésbé ki­élezett firmában jelentkeznek. E képzés már levéltárban dol« gőzé fiatalok számára van, körükben pedig kisebb a más terü­letekre szóródás veszélye, A specializálódás lehetőségeinek biztosítására és a tanterv megfelelő átalakítására azonban e kiegészítő szak esetében is szükség van. Nagyobb gondot jelent a nem egyetemet,.hanem csupán főis» kólát vígzett^levéltári munkatársak képzése. A megyei levéltá­rakban nem elhanyagolható számú ilyen képesítéssel rendelkező munkatárs dolgozik, akik készek lennének munka mellett az egyo— tem levéltáros szakán továbbtanulni. Erre azonban a jelenlegi rendelkezések nem adnak lehetőséget. Márpedig az eddigi tapasz­talatok alapján arra kell számítani, hogy a yid.éki levéltárak tudományos utánpótlása a jövőben is jórészt főiskolai képzett­ségűek köréből verbuválódikc Méltánytalan lenne, amint ma is az, annak az állapotnak a fenntartása, amelyben előlük el van zárva az intézményesített, a képesítéssel összekötött képzés utja. Sürgető az az igény, hogy ők is kapjanak lehetőséget a levéltáros szak levelező uton való elvégzésére, vagy pedig ar­ra, hogy a klegéczitő szakra főiskolai végzettség esetén is jelentkezhessenek. Ismét más probléma az érettségivel rendelkező, de tovább--. az* tanulni akaró levéltári munkatársaknak az igénye, hogy intézmé­nyesített formában idővel tudományos munkatársakká válhassanak. A levéltáros szak levelező formájának megszervezése a levéltá­ri munkatársak e csoportja számára is megoldást hozhatna. Ez utóbbi gondok eis 'sorban a megyei levéltárakban jelent­keznek, mivel levéltárosszak csak az Eötvös Lóránd Tudományegye­temen van, és az itt végzett kisszámú levéltárosjelöltből a vi­déki levéltárakba alig alig jut, E levéltárak növekvő szakomber-

Next

/
Oldalképek
Tartalom