IRATANYAG HASZNÁLATA - Kutatás, tájékoztatás, ügyfélszolgálat
B. Stenge Csaba (szerk.): Helytörténet és családkutatás határok nélkül. Tatabánya, 2021. 86 o.
vonatkozó halálozási adatok már kevésbé viselik magukon az anyakönyvtípus indulása kapcsán tapasztalt, fent leírt hiányosságokat. Az így kialakított intervallumokra vonatkozóan megállapítottuk az egy éven aluli halottak arányát az összes esethez képest. Eközben azt tapasztaltuk, hogy a szári plébánia munkatársai minden évben jegyeztek fel elhunyt csecsemőt, így a korcsoport kategorikus kihagyásáról sohasem lehetett szó a korszakunkban. Az egy éven aluli halottak átlagos aránya az összes halálesethez képest a vizsgált, közel száz évben 31,3% volt. Ettől jelentékenyen eltért az 1773 és 1782 közötti periódus, akkor hunyt el arányaiban a legtöbb (39,1%) csecsemő Száron a vizsgált időszakunkban, a legkevesebb (24,6%) pedig az 1803-1812-es intervallumban. Ezeknél talán még beszédesebb értékeket kaptunk, amikor összevontuk az egyes periódusokat, és elvégeztük a vizsgálatunkat úgy is, hogy húsz éves szakaszokra bontottuk az idősíkunkat. Az eredmények a táblázatunk jobb szélső oszlopában láthatóak. Ha szemügyre vesszük az ott megjelenített százalékos értékeket, feltűnik egy szabályos hullámmozgásszerű jelenség: egy átlag alatti halálozási aránnyal jellemezhető periódust rendszerint egy átlag feletti követett. Vagyis időszerűen visszatérő húszéves demográfiai ciklusok látszanak kirajzolódni a számok mögött. Észrevehető az is, hogy a csecsemők halálozási arányában bekövetkező hullámhegyek és -völgyek az idő előrehaladtával egyre laposodtak. A csecsemőkorban elhunytak aránya az összes halotthoz képest (1753-1850) Év Az összes bejegyzett halott (fő) Az egy éven aluli halottak aránya (%) 1753-1762 293 32,4 30,3 1763-1772 264 28,0 1773-1782 420 39,1 35,5 1783-1792 443 35,8 1793-1802 353 30,1 27,0 1803-1812 404 24,6 1813-1822 283 36,0 32,8 1823-1832 351 30,5 1833-1842 341 30,5 29,9 1843-1850* 190 27,4 *Az 1848-1849. évi adatok teljesen hiányoznak. Elképzelhető, hogy mindezek mögött a malthusi értelemben vett demográfiai krízisek ciklikusan visszatérő jelensége állt. A betelepítés során a semmiből újjáépü69