IRATANYAG HASZNÁLATA - Kutatás, tájékoztatás, ügyfélszolgálat

Jakab Georgina et al.: Hetedíziglen: a családtörténet-kutatásról általános iskolásoknak (Magyar Nemzeti Levéltár, Bp. 2019.)

Bar micvá és bát micvá Az izraelita fiúk a vallás szerint akkor válnak nagykorúvá, amikor a zsidó naptár szerint betöltik tizen­harmadik évüket. A lányokat a vallás akkortól tekinti nagykorúaknak, amikor a zsidó naptár szerint tizenkét évesek lesznek. A tizenhárom éves fiú neve bár micvá, „a parancsolat fia”, a tizenkét éves lányé bát micvá, „a parancsolat leánya”. Ez azt jelenti, hogy a zsidó törvény szerint nem kiskorú töb­bé, hanem felnőtt. Teljességgel köteles az előírásokat és parancsolatokat betartani, s cserébe megkapja a vallás biztosította kiváltságokat és jogokat. Elsőáldozás A katolikus egyházban a szentáldozásban az a 9. évét betöltött gyerek részesülhet, aki megfelelő ok­tatás után képes a gyónásra és megérti a szent dolgokban, Jézus testében és vérében való részesedés jelentőségét. Az elsőáldozás az Oltáriszentség első alkalommal történő vétele. Konfirmáció A református és evangélikus egyházban is már egészen kicsi korban megkeresztelik a gyermekeket, amikor ők még nem tudnak önálló döntést hozni hitük mellett. A konfirmáció annak az alkalma, amikor a 12-14 éves korú fiatalok önállóan döntenek arról, hogy teljesítik szüleiknek a kereszteléskor tett fogadalmát és Jézus Krisztus követőivé válnak. Papszentelés A felszentelés által a katolikus pap hatalmat kap az áldozópapi tisztség betöltésére. Ürnapi körmenet A pünkösdöt követő tizedik nap úrnapja, az Oltáriszentség ünnepe a katolikus egyházban. Ezen a napon úrnapi körmenetben vonul végig a településen a hívő lakosság a pap vezetésével, hogy áldást kérjenek életükre. Az úrnapi körmenet során a négy égtáj felé felállított sátrakhoz vonulnak, ahol a pap az Oltáriszentséggel áldást oszt, a fehér ruhába öltözött gyermekek pedig virágszirmot hintenek. /\ megadott liturgikus eseményeket társítsd a fényképekhez, majd ezt követően add meg, ez melyik felekezet vallási gyakorlata!

Next

/
Oldalképek
Tartalom