IRATANYAG HASZNÁLATA - Kutatás, tájékoztatás, ügyfélszolgálat

Kutatási szabályok - Haraszti Viktor: Adatvédelem és nyilvánosság – ismét. A levéltári kutatás jogi szabályozásának szakítópróbája: a Kiss-ügy. Levéltári Szemle, 69. (2019) 3. 57-81.

Haraszti Viktor jegyzett élettársa) adott-e hozzájárulást, illetve hogy a beleegyezés kifejezett és egyértelmű legyen. A levéltár - rendelkezésre álló eszközeivel - ezt valóban igyek­szik megvizsgálni, de ne feledjük, a levéltár nem közigazgatási és kimondottan nem hatósági szerv, hanem közigazgatási feladatokat is ellátó tudományos intézmény. Ugyanakkor senki másnak több jogot nem adhat át, mint amivel maga is rendel­kezik, azaz az érintett vagy a felsoroltak csak saját személyük tekintetében férhet­nek hozzá az iratokhoz, más személyek vonatkozásában a védelmi időn belül csak anonimizált másolatot kaphatnak.22 22 Itt jegyzem meg: Kiss László meghatalmazottja az ügy kirobbanása és a zárolás módosítása után a teljes peranyagot kikérte kutatóként és az Ltv. 24. § (2) bek. b pontja alapján meg is kapta, de csak Kiss László perbeli szerepére vonatkoztatva teljes körűen, más perbeli szereplők adatai anonimizálva kerültek a kutatóhoz. így történt ez Takáts Zsuzsanna meghatalmazottja esetében, természetesen itt Takáts Zsuzsanna perbeli szerepére vonatkozott a teljes körű megismerhetőség, más perbeli szerep­lők esetében anonimizáltan került ki a kért iratanyag. A két kiadott anonimizált másolat tekintetében utólagos vita nem merült fel. 23 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról. 24 A BFL 2016. június 1-jétől hatályos Kutatási Szabályzata, 36. pont., Teljes szöveg: http://bparchiv.hu/ sites/default/files/atoms/files/kutatasi_szabalyzat_2016_06_01.pdf (A letöltés ideje: 2019. január 1.) És a kivétel harmadik esete: „Az Ltv. 24. § (2) bekezdés c) pontja szerinti tudományos kutatás esetén szá­mos többletfeltétel terheli a kutatót: így például a kutatónak rendelkeznie kell rész­letes kutatási tervvel, a kérelméhez csatolnia kell kutatást rendeltetésszerűen végző, közfeladatot ellátó szerv támogató állásfoglalását, illetve írásbeli nyilatkozatában vállalnia kell, hogy a személyes adatokat az Infotv. rendelkezései szerint kezeli. Az Infotv. 12. §-a alapján több kötelezettséget is támaszt a kutató adatkezelésével szemben, így például személyes adatokat csak kivételesen hozhat nyilvánosságra. Ebben az esetben a közlevéltárnak a kérelemhez számos dokumentum becsatolását kell megkövetelnie.” Az utolsó mondat visszautal az előzőekre, de nem a közvetlen előtt lévő mondatra, hisz nyilvánvaló, hogy a nyilvánosságra hozatal nem a levéltár felelőssége, ellenben a jogszabály által előírt formai követelmények meglétének ellenőrzése igen. Mészáros László tudományos kutatóként jelölte meg magát a kutatói adatlapon, támogatói ál­lásfoglalást nem hozott, de a BFL Kutatási Szabályzatának megismerésével aláírásával elismerte, hogy az abban rögzítettek szerint fog eljárni és betartja az Infotv.23 vonatko­zó szabályait. A Kutatási Szabályzat tartalmazza azt is, hogy bármely jogállású kutató a levéltári iratanyagról kapott másolatot csak kutatási célra használhatja fel és a máso­latot csak a levéltár vagy az irat tulajdonosának előzetes hozzájárulásával teheti közzé.24 A Hatóság határozatában „megállapította, hogy az 1962-es ítélet az Infotv. 3. § 4. pontja szerinti bűnügyi személyes adatokat tartalmaz, minthogy az 1962-es ítélet meghatározott természetes személyek (Kiss László, Lantos László és Várszegi Lajos) által elkövetett bűncselekményhez köthető információkat tartalmaz, amely adatok 64 Levéltári Szemle 69. évf.

Next

/
Oldalképek
Tartalom