IRATANYAG HASZNÁLATA - Kutatás, tájékoztatás, ügyfélszolgálat
Kutatási szabályok - Haraszti Viktor: Adatvédelem és nyilvánosság – ismét. A levéltári kutatás jogi szabályozásának szakítópróbája: a Kiss-ügy. Levéltári Szemle, 69. (2019) 3. 57-81.
Adatvédelem és nyilvánosság - ismét A nemzetközi gyakorlatban a személyes adat védelmi ideje változó. Pl. Németország szövetségi levéltári törvénye 2017 márciusa előtt a halálozás után 30, míg a halálozás évének ismerete híján a születés után 110 évig védte a személyes adatot. 2017 márciusában változott a levéltári törvény és azóta a halálozás éve után legkorábban 10 évvel ismerhető meg a személyes adat, ám ha a halálozás éve nem ismert vagy csak aránytalanul nagy ráfordítással ismerhető meg, akkor a személy születésétől számított 100 év az irányadó.21 keletkezett ügye. A kivételek azonban nem a levéltári szabályozás szigorúbbá tételéhez vezethetnek, hanem a kutatói felelősség növelése irányába. 21 Gesetz zur Neuregelung des Bundesarchives, 10 März 2017. (Bundesgesetzblatt Jahrgang 2017 Teil I Nr. 12, ausgegeben am 15.03.2017, Seite 410.) A NAIH határozat így folytatódik: „Az Ltv. 24. § (2) bekezdés a) pontja szerint akkor kutatható valamely, személyes adatot tartalmazó levéltári anyag, ha a kutatás anonimizált másolattal is megvalósítható.” Eddig a jogszabály szövege, innentől a NAIH levéltár felé történő kötelezése: „Ebben az esetben valamennyi olyan személyes adatot ki kell takarni a levéltári anyagból, amely alapján az érintett kilétére következtetni lehet. Az Ltv. 24. § (2) bekezdés a) pontja nem alkalmazható abban az esetben, ha a kutató előtt kifejezetten ismert a levéltári anyagban szereplő személy kiléte, így például ha a kutató meghatározott élő természetes személy levéltári anyagába kér betekintést.” [kiemelés a szerzőtől] A levéltár álláspontja ebben a kérdésben az első pillanattól kezdve ugyanaz: a levéltárnak az Ltv. nem biztosít mérlegelési jogkört - ha a kutatás anonimizált másolattal megvalósítható, akkor a kutatónak ki kell adni az iratanyagot. Legfőképp nem lehet előírás egy olyan szabály, amely a kutató tudatában lévő információkat is figyelembe venné a kutatás megvalósításánál. Gyakorlatban egy nagykaput bezárnánk és egy kiskaput kinyitnánk, hisz elég volna a kutatónak pl. egy ügyszám ismeretében azt állítani, fogalma sincs arról, hogy az illető személy kicsoda, él-e és már ki is kellene neki adni az iratanyagot. És milyen jogi relevanciával bírna akár egy írásbeli kutatói nyilatkozat? Hisz a kutató könnyen állíthatná: az iratokhoz való hozzájutás pillanatában nem tudta, az érintett még életben van. S hogy utána fény derült rá, hát Ö maga csodálkozna ezen a legjobban... A NAIH határozat további része: „Az Ltv. 24. § (2) bekezdés b) pontja alapján akkor kutatható levéltári anyag, ha az érintett vagy annak halálát követően bármely örököse, a Polgári Törvénykönyv szerinti hozzátartozója vagy bejegyzett élettársa hozzájárul.” Az Ltv. megköveteli, hogy az írásbeli nyilatkozatban kifejezetten szerepeljen az, hogy az érintett (vagy örököse, hozzátartozója, bejegyzett élettársa) beleegyezik a személyes adatai kutatás célja szerinti felhasználásába, az iratok másolásába. A NAIH megállapítása szerint a közlevéltár felelőssége arra terjed ki, hogy azt vizsgálja meg, hogy a kutatáshoz valóban az érintett (vagy örököse, hozzátartozója, be2019/3. 63
