LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA
Levéltári napok, konferenciák - Beszámoló a Fiatal Levéltárosok Egyesülete VII. Tudományos Nyári Táboráról (Kádár Zsófia - Kántor Balázs). Levéltári Szemle, 66. (2016) 1. 96-101.
Hírek 97 ben a mutatványos negyedet is lebontották, a parkot a moszkvai Gorkij-park mintájára alakították át; „végleges” formájában 1953-ban nyílt meg. Az első szekciót L. Balogh Béni (MNL) előadása zárta. A „Törvényes megszállás”. Szovjet csapatok Magyarországon 1944–1947 között című kötet bemutatása kapcsán beszélt egyrészt a szovjet megszállás historiográfiájáról, másrészt a Vörös Hadsereg bejöveteléről és kezdeti tevékenységéről, végül az atrocitásokról és deportálásokról. A kötet 20 megyei és az országos levéltárból kiválasztott 225 dokumentumot közöl a szovjet megszálló csapatok első három évének tevékenységéről. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy 1989–1990 óta „egyre inkább van lehetőség” a téma tárgyilagos elemzésére és kutatására. Az előadó a „felszabadulás vagy megszállás” sok évtizedes kérdésében az utóbbi felé hajlott, megemlítve, hogy a Vörös Hadsereg bevonulása egy új diktatúra kiépülését segítette elő, így politikai értelemben nem beszélhetünk „felszabadulásról”. A dokumentumkötetből hozott példák segítségével rámutatott, hogy a szovjetek igazolták a velük kapcsolatos előzetes félelmeket, amely eleinte a szovjet uralom és a kommunista propaganda iránt is nagy bizalmatlanságot szült a magyarországi lakosokban. A szünetben lehetőség nyílt kiadványcserére is. Emellett Kántor Balázs FLE elnök bemutatta a hallgatóságnak a szintén NKA támogatással megjelent „Tanulmányok Badacsonyból III.” című tanulmánykötetet, amely a 2013-as Tudományos Nyári Táborban elhangzott előadások alapján készült. A szünetet követően Horváth Juliannának a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár igazgatójának a Nemzeti Parasztpárt iratait és működését ismertető előadása nyitotta. A pártalapítást, a népi írók mozgalmát és az illegalitásba szorult pártéletet áttekintve jutott el az 1944 decembere és 1948 szeptembere közötti időszak bemutatásáig. A témához kapcsolódó dokumentumkötetre – Pártközi értekezletek. Politikai érdekegyeztetés, politikai konfrontáció 1944– 1948. Szerk. HORVÁTH JULIANNA–SZABÓ ÉVA–SZŰCS LÁSZLÓ–ZALAI KATALIN. Bp., 2003. – utalva, az előadó leszögezte, hogy a Független Kisgazdapárt, a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Parasztpárt vezetőinek részvételével zajló egyeztetések alkalmával a parasztpárt nem vehette fel a versenyt a többi párttal. Annak ellenére, hogy a párttagok közül jelentős politikusok – pl. Keresztury Dezső vallás- és közoktatásügyi miniszter vagy Borbíró Virgil, az Újjáépítési Minisztérium államtitkára – kerültek ki, a párton belül az Erdei Ferenc nevével fémjelzett kommunistabarát szárny erősödött meg, így egyenes út vezetett a pártnak a Magyar Függetlenségi Népfrontba való 1949-es betagozódásáig. Végezetül a távollévő Szabadi Istvánnak, a MELTE elnökének előadását Mihalik Béla (MELTE tag, FLE alelnök) tolmácsolásában hallgattuk meg a történeti Tiszántúl református egyházainak és levéltárügyének a második világháború utáni helyzetéről. Az előadás a két világháború közötti időszakot áttekintve felhívta a figyelmet a kiváló püspök és egyháztörténész, Révész Imre munkásságára, aki 1936 és 1938 között vezette az egyházkerületi levéltárat. A visszakerült egyházmegyék levéltárait Révész tanítványi köre az 1940-es évek elején mérte fel, ám ezek tetemes kárt szenvedtek a világháború és az azt követő megszállás időszakában. A pusztításról Révész körlevélben kért áttekintő képet az egyházközségektől; a jelentések fontos dokumentumai az atrocitásoknak, amelyek a vizsgált terület reformátusságából a beregieket és a máramaros-ugocsiakat érintette legmélyebben. Az előadó elmondása szerint az anyakönyvek jelentős része megsemmisült. A Tiszántúli Egyházkerület ismét darabokra hullott; 1946-ban megalakult a Nagyváradi Református Egyházkerület, Kárpátalja pedig szovjet megszállás alá került, ahol a diktatúra a református egyházat, mint jogi személyt nem ismerte el. A tiszántúli és a nagyváradi (csonka) kerületek központi levéltáraiban anarchikus állapotok uralkodtak a háború után. A debreceni levéltár 1969-től szaklevéltárként működött tovább, míg a nagyváradi levéltár értékesebb anyagai állami gyűjtőlevéltárakba kerültek.
