LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Kovács Ilona: Beszámoló a XI. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nemzetközi Levéltári Napokról. • 2004. [LSZ 2004/4. 65-70. p.]

helyen kell említeni Nyíregyházát. A fél szabad elemekkel — taksás jobbágyokkal — megtelepített falu 1753-tól gyakorolta a mezővárosi funkciók többségét; a szabad bíró-és esküdtválasztást, az önszerveződő közigazgatást, a belső statútumalkotás jogát, az igazságszolgáltatás 20 forint büntetésig terjedő autonómiáját. 1828-ra már bizonyíthatóan a vármegye gazdasági központja lett Nyíregyháza. Ezzel, már a kortársak — pl. Deák Ferenc, Madách Imre — által is méltányolt, az emberi szabadsággal összefüggő dinamizmussal állt szemben a hagyományokat őrző, régi kiváltságaikra hivatkozó mezővárosok élete Kisvárda, Nyírbátor, Nyírmada és részben Nagykálló. Középkori fényéhez viszonyítva legtöbbet Nyírbátor veszített a presztízséből, Kisvárdát és Nyírmadát lokális helyzete, valamint természetföldrajzi fekvése tartotta felszínen. Dinamizmusa, jövője azonban csak Kisvárdának volt. A bíró és az esküdtek választásának joga, a földesúri akarattól függetlenített helyi igazgatás autonómiája, és a 6-tól 12 forint büntetésig terjedő igazságszolgáltatás helybeni gyakorlása emelte ki a földesúri függésben lévő falvak sorából Szabolcs megyében azokat a településeket, amelyeket elsődlegesen kisnemesek, armalisták vagy szabad menetelű jobbágyok, a hajdúk leszármazottai laktak. Földes, Sáp (Hajdúsáp), Nádudvar, Balmazújváros, Szentmihály, Tiszabüd, Tiszadob, Tiszalök, Újfehértó és a hányatott sorsú Polgár tartoztak e kategóriába. Végül az utolsó csoportban azokat a falvakat említette az előadó, amelyek földesúri hatalom alatt éltek, de földesuruk vásártartási jogot nyert, így évenként egy-két-három országos vásárnak adtak helyet. Szabolcs megyében ilyenek voltak már a 18. században Tornyospálca, Tiszaszentmárton és 1838-1839-től Vaja. Ezt követően Kujbusné Mecsei Éva, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára főlevéltarosa Nyíregyháza örökváltságának történetét vázolta fel előadásában Egy sikertörténet margójára címmel. Nyíregyháza földesurai, a Károlyiak, illetve a Dessewffyek szerződéseikkel meglehetősen sok jogi és gazdasági kedvezményt biztosítottak az 1786-ban oppidummá váló település lakói számára, akik a 19. század elején anyagi lehetősségüket is számba véve tovább szerettek volna lépni, és Nyíregyháza számára szabad királyi városi státust szerezni. Ehhez azonban meg kellett váltakozni. Ajánlkozásukat 1803-ban csak a Dessewffyek fogadták el, a Károlyiak majd csak húsz év múlva, 1824-ben írták alá az örökváltsági szerződést. A megállapodások szerint az első örökváltságért 320, a másodikért 730 000 forintot kellett fizetni. Ehhez a hatalmas összeg előteremtéséhez a városnak hitelezőket kellett keresni. A váltságösszegre felvett hitelek egyik fedezete a város regale benefíciumokból származó jövedelme volt, ugyanakkor a váltság kifizetésében tekintélyes részt kellett vállalni a lakosoknak is. Minden nehézség ellenére azonban a város virágzott. „Nyíregyházán láttam egész nagyságában az örökváltság eszméjét, magát tanúsítani." — írta Madách Imre is, de a nagy álmot nem tudták valóra váltani. Szabad királyi városi státust soha nem kaptak — de a királytól nyert kiváltságolt mezővárosi jogállással élve talán még nyitottabb lehetőségekkel bírtak 1848-ig. Fazekas Rózsa, a Nyíregyházi Főiskola Történettudományi Tanszékének tanára, kapcsolódva az előző gondolatmenethez, előadásában a Károlyi családot mutatta be a Nyíregyházi örökváltságok idején, A 19. század elején Nyíregyháza mezőváros fele-fele részben a Dessewffy, illetve a Károlyi család birtoka volt. A Károlyiak a 18. század közepén szereztek itt birtokot: Károlyi Sándor fia, Ferenc 1748-ban vette meg, majd 1753-ban hozzálátott a gyéren lakott település benépesítéséhez, miután megszerezte a Dessewffyek és a megye jóváhagyását. Az előadó, visszautalva az előzőekben mondot-68