LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA
Levéltári napok, konferenciák - Kovács Ilona: Beszámoló a XI. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nemzetközi Levéltári Napokról. • 2004. [LSZ 2004/4. 65-70. p.]
takra, szintén rámutatott arra, hogy a mezőváros közösségének a Dessewffy családdal már 1803-ban sikerült megegyeznie az örökváltság kérdésében, viszont a Károlyiakkal nem sikerült ekkor egyességre jutniuk. Bemutatta azt a hosszas tárgyalássorozatot, amelynek eredményeképpen végül is a fiatal Károlyi grófok, István, Lajos és György elfogadták a város ajánlatát, és 1824-ben aláírták az örökváltsági szerződést. A továbbiakban Fazekas Rózsa megismertette a hallgatósággal a három Károlyi fivér reformkori közéletben játszott aktív részvételét. A grófok körültekintő, magyar szellemben történő nevelésben részesültek. Széles látókörű, világlátott, művelt, a művészeteket szerető és istápoló személyiségek voltak, akik támogatták a gazdasági modernizációt, a korai tőkés vállalkozásokat és az okszerű gazdálkodás, a mezőgazdasági termelés korszerűsítésének híveinek számítottak. Az azonos családi szocializáció miatt sok volt a közös vonás életmódjukban, értékrendjükben, de későbbi hatások és események (pl. házasság) is formálták gondolkodásmódjukat, ezért a politika terén különböző utakat jártak be. Politikai meggyőződésüktől függetlenül hazájukat őszintén szerető, annak felemelkedését anyagi eszközökkel segítő arisztokraták voltak. A konferencia utolsó előadását Henzsel Ágota, a Szabolcs-Szatmár-Be reg Megyei Önkormányzat Levéltára főlevéltárosa tartotta Tanyai igazgatás Nyíregyházán — Palétások címmel. A 18. század közepén Nyíregyháza megfogyatkozott lakosságának pótlására, gróf Károlyi Ferenc Békés megyéből telepített be evangélikus vallású, szlovákajkú lakosokat. A jövevények nem személyenként, hanem közösen kötöttek szerződést földesuraikkal, amelynek értelmében az összes földesúri szolgáltatásukat pénzben fizethették, saját önkormányzatot hozhattak létre és birtokukba került a határ használatának szabadsága is. Nyíregyháza nagy kiterjedésű határában az újratelepítés után hamarosan tanyás gazdálkodás alakult ki. A város vezetése a 19. század folyamán többször is tilalmakkal, büntetésekkel akarta elejét venni a tanyán lakásnak, de kevés sikerrel járt. Célravezetőbb volt a tanyai igazgatás megszervezése, aminek segítségével a határban tartózkodó lakosokat is be lehetett vonni a városi élet vérkeringésébe. Mezőbírókat 1796-tól választottak Nyíregyházán, akiknek feladatai közé tartozott, hogy a külső határra, az ott élőkre ügyeljenek. Az évente választott mezőbírók mellett jelentek meg a külső határban a palétások, akik a tanyai lakosok közmunkában való részvételét, előfogatok kiállítását szervezték saját körzetükben. A bokortanyák és a központ közötti kapcsolatot fenntartó palétási tisztséget 1892-ben átszervezték, feladataikat körülírták, fizetésüket rendezték. Ekkor a 41 paléta helyett 25 ún. járást hoztak létre, élükön tanyabíróval. Az újítás azonban nem vált be, így 1893-ban ismét napirendre került a tanyai igazgatás kérdése. Visszatértek a korábbi, jól bevált gyakorlathoz, a határt 45 palétára osztották és újraválasztották a palotásokat. Elnevezésük előbb a palétás mellett párhuzamosan, majd azt felváltva egyre gyakrabban tanyabíró lett. Ezen a néven működtek a 20. század közepéig. Feladataik közé tartozott az előfogatok kirendelése és a községi közmunka felügyelete, segédkeztek a különböző összeírások elkészítésében, a sürgős kézbesítéseknél. Jelentést kellett tenniük az utak állapotáról, a tanyákon épült új házakról, a járványveszélyről. Nagy Ferenc, a házigazda levéltár igazgatója zárszavában megköszönte a magas színvonalú előadásokat és a jelenlevőket egy kötetlen szakmai párbeszédre is lehetőséget nyújtó vacsorára invitálta. A rendezvény másnap szakmai kirándulással folytatódott, amelynek során a konferencia részvevői a hajdani Göniör-Kishont vármegye székhelyére, Rimaszombatra látó-69