LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA
Levéltári napok, konferenciák - Bősze Sándor: XIII. Vas Megyei Levéltári Nap, 1996. április 24. • 1996. [LSZ 1996/3. 68-71. p.]
gyei, illetve a megyén belüli kisebb regionális egységek igazgatástörténetét. Kun zárásként a közönséggel aggodalmait megosztva, utalt arra, hogy az utóbbi években, az önkormányzatiságot csökkentve „gomba módra jöttek létre... bürokratikusán szervezett, felülről vezényelt dekoncentrált szervek, melyek száma ma már megyénként eléri a 35-36-ot". Bariska István „Korporativitás Vas megye városaiban a XV-XVI. században" című korreferátumában arra kereste a választ, hogy mi történt e két évszázadban a vizsgált városok országrendiségével. Létezett-e egy külön nyugat-magyarországi városfejló'dés az osztrák koronazálog-státus ideje alatt? Mennyiben módosította a városfejlődés irányát az, hogy azok szinte kivétel nélkül a Zsigmond-kori bárói ligák magánfóldesúri hatalma alá kerültek Vasban? Mennyiben érzékelhetőek a korporációs szerveződések történetében, hogy a megye városainak különféle kiváltságai fokozatosan beszűkültek? Egyáltalán megfogalmazható-e az a tétel, hogy mindennek következtében látható jelei voltak ekkor már a korai refeudalizálódásnak? Bariska arra a következtetésre jutott, hogy a megye városai, még maga Szombathely, a püspöki oppidum is, Zsigmond uralkodásának elején kiszolgáltatva álltak a bárói ligákkal szemben. Az előadó szerint történetírásunknak az eddiginél jobban oda kellene figyelnie arra is, hogy az osztrák koronazálogba került nyugat-magyarországi városi települések különböző típusú rendi befolyás alá kerültek. A kőszegi főlevéltáros végezetül elidőzött e mikrorégió XV-XVI. századi jogtörténeti sajátosságainál, így is példák sorával kimutatva a „refeudális lépések" sorát. A szakemberek hasonlóan érdekes, ritka műfajú: jelesül archontológiai tárgyú, rendkívül alapos előadást hallgathattak végig Kóta Pétertői. A szombathelyi főlevéltáros értekezésének címe a „Káptalani, megyei, városi jegyzők a XVI-XVII. századi Szombathelyen" volt. Kóta elmondta, hogy a vizsgálódásai során feltűnt egy olyanjelenség, ami alaposabb odafigyelésre késztette őt. Ez a jelenség pedig az egy helyen, de különböző posztokon működött tisztviselői kar személyi összefonódása volt. Különösen értékes része volt előadásának az olyan említett tisztviselői beosztások „munkaköri leírása", mint az ítélőmesteré, a köz-, a hiteleshelyi, a megyei és a mezővárosi jegyzőé. Az egykori hivatalnokok társadalmi helyzetét is meghatározó jövedelmi viszonyaik és családi kapcsolataik elemzésével illusztrálta az egyes funkciók gyakori összefonódását. Benczik Gyula arra vállalkozott, hogy néhány előzetes megállapítást tegyen a majd félszáz XVII-XVIII. századból fennmaradt Vas megyei hegytörvények alapján a szőlőhegyek autonómiájáról. A „Hegyközségek Vas megyében a XVII-XVIII. században" című előadása három megállapítás köré épült fel. Az első szerint - egy 1816-os kísérlettől eltekintve - a megyében nem készültek a zalai és a veszprémihez hasonlatos hegyközségi artikulusok. A ránk maradt szabályrendeletek tipizálásával Benczik bemutatta az „autonómiafok" belőlük kiolvasható, az egyes hegyközségek közötti rendkívül nagy eltéréseket. Végezetül ezeket az artikulusokat - a hegyközségi szabadság alapján - egy képzeletbeli skálán helyezte el. Az így felismerhető csoportok az egykori vármegye jól ismert kistájai szerint oszlódtak meg. Tilcsik György korreferátuma több ponton is kapcsolódott Kun László bevezető előadásához. A szombathelyi levéltárigazgató a megyei közélet múlt század második két és fél évtizedére tehető virágkorát, a táblabírák világát rajzolta meg. „A nemesi vármegye szervezete a XIX. század első felében" című előadása bevezetőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy miután az ország teljes, tehát nemes és nem nemes lakossága - leszámítva a szabad királyi városok és az egyéb kiváltságolt kerületek lakóit - megyei joghatóság alá tar-69
