LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Gorjánác Rádojka: "A magyarországi levéltárak típusai és feladatai": Egyetemi Levéltári Nap az ELTE Egyetemi Könyvtárában, 1996. április 16. • 1996. [LSZ 1996/2. 66-70. p.]

A programban szereplő előadó helyett Gecsényi Lajos, a Győr Megyei Levél­tár igazgatója mondta el személyes impresszióit a megyei önkormányzati le­véltárak helyzetéről és feladatairól. Előadásában elsősorban a mai nehéz anyagi és személyi helyzetről beszélt, a kötelező és önként vállalt felada­tokról (feladatrendszerről), a kutatási viszonyok változásáról, amelyeket im­már több, újonnan megjelent törvény reguláz. Ehhez még meg kell említeni a „kárpótlásnak nevezett gőzhengert", amely lefoglalta a levéltárosok minden idejét. A kárpótlási feladatok csökkenésével egyre inkább merül fel a „hogyan tovább?" kérdése: levéltárosok a közigazgatási feladatok felé orientálódjanak vagy a tudományos munka felé, illetve azt a középutat kellene megtalálni, ahol e két munka együtt végezhető. A városi, települési önkormányzatok levéltárairól Kállay István tanszék­vezető egyetemi tanár szólt. Történelmi áttekintésében plasztikus képet fes­tett Kassa, Pécs, Szeged, Sopron, Pest és Fehérvár városok archívumainak megalapításáról a XVIII. sz. első felében. A levéltárak megalapítását ha­marosan a levéltári feladatok központi meghatározása követte (pl. 1785-ben a Helytartótanács elrendelte a regesztázást). Érdekességként kell megemlí­teni, hogy az első, városi levéltárnak címzett családkutatási kérelem Morva­országból érkezett 1794-ben. Kormos László nyugalmazott levéltárigazgató, az Egyházi Levéltárak Nem­zetközi Szervezetének alelnöke mindenekelőtt nehezményezte, hogy a hagyo­mánnyal szemben az életbe lépett új levéltári törvény nem használja az „egy­házi levéltárak" elnevezést, holott ezeket a levéltárakat a történelem során mindig egyházi levéltáraknak hívták. Beszélt továbbá az egyházak levéltári anyagának forrásértékéről elmondván, hogy az 1526 előtti forrásanyag 9300 levéltári kútfőt számlál eredetiben, illetve másolatban jelezte továbbá, hogy Patmosz kolostorában jelentős mennyiségű XVI. századi magyar vonatko­zású iratanyag található. Az egyházi levéltárakkal szembeni háború utáni el­lenséges magatartást mára már konstruktív viszony váltotta fel, aminek következtében az egyházi levéltárak önállóan működő tudományos, egyházi intézményekké fejlődhettek. A jövőben elvégzendő feladatok között elsősor­ban az iratrendezés és segédletkészítés szerepel, de nem kevésbé fontos a restaurálási munkálatok elvégzése, a modern felszereltség beszerzése és a levéltárosképzés. A magyarországi egyházi levéltárak is bekapcsolódtak az Egyházi Levéltárak Nemzetközi Szervezetébe, amely egyesület tevékenysé­géhez II. János Pál pápa is hozzájárult, és 1995-ben Prágában rendezték meg a 7. nemzetközi egyházi levéltári kongresszust. A katonai és hadilevéltárakat Markó György alezredes, a Hadtörténelmi Levéltár főigazgatója mutatta be. Ez a levéltár idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját. A jelenlegi épületet a második világháború után foglalta el, amikor is a Honvédelmi Minisztérium a volt Nádor laktanyát utalta ki a le­véltár céljaira (ahol a múzeum már 1929 óta működött). Az előadó röviden is­mertette az európai hadilevéltáraknak az állami levéltári rendszerben el­foglalt helyének különböző szervezeti megoldásait (pl. Ausztriában a Kriegs­archiv a Staatsarchiv szervezetében működik; a német Militararchiv a Bun­desarchiv kebelében; Svédországban polgári intézményként; a legtöbb keleti országban, illetve a volt Varsói Szerződés tagállamaiban, valamint a nyugati országok közül Franciaországban a haderőhöz csatolták), majd vázolta az Osztrák-Magyar Monarchia közös múltjából eredő, katonai vonatkozású le­véltári anyag sorsát, továbbá a Monarchia felbomlását követően a hadiszer­vezet levéltárügyének megnyugtató rendezésére irányuló törekvést. A Had­történelmi Levéltár szervezete fennállása alatt többször változott, mára ön­álló jogi személy lett, és a Hadtörténelmi Múzeummal együtt végzi tudomá-67

Next

/
Oldalképek
Tartalom