LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA
Levéltári napok, konferenciák - Csombor Erzsébet: Komáromi Levéltáros Szakmai Nap. • 1995. [LSZ 1995/3. 103-105. p.]
Suba János „A Komáromi erődrendszert ábrázoló térképek és tervrajzok a Hadtörténelmi Térképtárban" című előadása alapos dokumentáltságával kiegészítette a levéltárosi ismertetőket. A levéltárban őrzött iratanyag bemutatása után, a második levéltári nap témájául a levéltárakban folyó tudományos munka ismertetését választottuk. Tekintettel arra, hogy a tudományos dolgozók mindegyikének szereplése egy nap kereteit messze meghaladta volna, ezért mindegyik levéltárat egy vagy kettő kolléga képviselte. A Nyitrai Állami Területi Levéltárból Sarlota Drahosova „Filoxéria-járvány Nyitra környékén a XIX. század végén" címmel tartott előadást. Ez a szőlőbetegség az 1870-es évektől pusztított ezen a vidéken. A megyei mezőgazdasági bizottság a szőlészetek védelmével és az új dugványok telepítésénél nyújtott segítséget. 1907-ben Kürt községben szőlészeti, növényvédelmi vegyszerraktárat is létesítettek. Bukovszky László a Galántai Állami Járási Levéltárból „Lakosságcsere Taksony és Nyíregyháza vonatkozásában (1946—1948)" című előadása igen alapos felkészültségről árulkodott. Meggyőzően bizonyította, miszerint „az-az állítás, hogy 12 000 szlovákiai magyar család áttelepítése segített enyhíteni az akkori feszültségen és megteremtette a két nép közötti bizalom helyreállításának előfeltételeit, mai szemmel nézve bizony nagyon sántít". Nóvák Veronika szintén a Galántai Állami Járási Levéltárat képviselte a konferencián. „Somorja város közigazgatása 1902-ig" címmel tartott előadása Somorja első hiteles említésétől, 1285-től követte nyomon a város és közigazgatása történetét. A gazdag forrásanyagra támaszkodó feldolgozás a város megbízásából készült. Tükrözi azt a törekvést, ami a szlovákiai települések részéről jelentkezik az utóbbi években, nevezetesen megismerni, leírni saját történetüket. Sinka Beatrix az Érsekújvári Állami Járási Levéltár igazgatója adalékokat közölt a Szlovákiában élő magyarok Csehországba való kitelepítési és reszlovakizációs adataihoz, a Párkányi Járási Nemzeti Bizottság 1946—1948-ból származó iratanyaga alapján. A Komárom-Esztergom Megyei önkormányzat Levéltárában dolgozó négy tudományos dolgozó közül Balogh Béni, aki a bukaresti, kolozsvári levéltárakban is kutatott, „Magyar—román telepítések, menekültkérdés (1940—1945)" címmel számolt be munkájáról. Ortutay András (Komárom-Esztergom Megyei Levéltár Komáromi Fióklevéltára) Serédi Jusztínián életét és tevékenységét ismertette. Beké Margit kandidátus „Halotti címerek a Prímási Levéltárban" címmel foglalta össze egyik igen érdekes kutatási témáját. Nemrég könyv formájában is megjelent „A Prímási Levéltár nemesi és címeres emlékei" című munkája,, melynek a korábbi keletű előadás anyaga is részét képezi. Tapolczayné Sáray Szabó Éva (Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltára) „Komáromi nyomdák 1705—1749" című rendkívül adatgazdag előadása zárta a szakmai nap programját. Csombor Erzsébet 105