LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA
Oktatás, művelődés, levéltárpedagógia - Erdész Ádám: Írás – forrás – történelem : Közművelődési munka az MNL Békés Megyei Levéltárában. Levéltári Szemle, 63. (2013) 4. 72-79.
Erdész ádám ÍRÁS - FORRÁS - TÖRTÉNELEM KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKA AZ MNL BÉKÉS MEGYEI LEVÉLTÁRÁBAN A Békés Megyei Levéltárban 2006 körül elkezdődött a korábbi közművelődési gyakorlat gyökeres, stratégiai szintű átalakítása. A levéltár—közönség—iskola—nyilvánosság kérdéskör áttekintésére az ismétlődő negatív tapasztalatok késztették az intézmény munkatársait. Korábban, ha valaki új emberként belépett levéltárunkba, nemcsak az őrzött iratanyagot és a szakmai fogásokat ismerhette meg, hanem rövid idő alatt karakteres levéltáros identitást is kapott. A nemzedékről nemzedékre örökített önkép nagyon pozitívnak látszott: az alaptétel az volt, hogy igazán szerencsésnek tekintheti magát az, akit a jó sorsa valamelyik levéltárba vezetett. Hiszen levéltárosként a nemzeti múlt forrásanyagának őrizője s alkalmanként megszólaltatója, a történeti kontinuitás megteremtésének részese lesz. Különleges és egyedi dokumentumokkal dolgozhat, s ha a kapott tálentomokból telik, nap mint nap a múlt, többség számára elérhetetlen világában kalandozhat. Mindemellett a közvélekedés úgy tartotta, hogy a levéltáros életének nagyobbik részét kellemes modorú, művelt emberek között töltheti. Ezzel a vonzó önképpel igen gyorsan és maradéktalanul azonosultunk. Viszont egy idő után azt vettük észre, hogy elképzeléseinket a külső világ egyre ritkábban igazolja vissza. A történelem forrásait őrző intézményt nemcsak, hogy nem tartják különleges becsben, de egyre kevesebben ismerik. Tanult, olykor döntéshozó helyzetben lévő, emberek — jó esetben — udvariasan hümmögtek, amikor arról értesültek, mennyi iratot őriznek egy levéltárban: „Olyan sok papír, ráadásul városközpontban lévő értékes épületben. .Manapság ezeket már digitalizálni kellene és nem a rengeteg papírt őrizni — hallhattuk nem egyszer az irányt szabó jó tanácsot. A hasonló megnyilvánulások arra késztettek bennünket, hogy mérlegre tegyük közművelődési gyakorlatunkat, és „médiapolitikánkat” — bár ez a kifejezés már önmagában is túlzásnak minősült —, s megpróbáljuk „kinyitni a levéltár kapuit”. Minél szélesebb körben meg akartuk ismertetni intézményünket, mégpedig mint fontos és érdekes helyet. Mintának a már jól működő múzeumi gyakorlatot tekintettük, figyelemmel kísértük a szórványos hazai levéltári kísérleteket is. S egy-egy inspiráló ötletet találtunk külföldi, elsősorban németországi honlapokon is. Az átalakítás finanszírozásában segítséget adott akkori fenntartónk, a megyei önkormányzat, amely 2006-tól kimondottan nagy súlyt helyezett intézményeinek nyilvánosságban való intenzív megjelenésére, s a programok szervezésben segítséget nyújtó háttérszervezetet is létrehozott. A folyamatosan alakuló stratégiánkban négy, kiemelten kezelendő területet jelöltünk ki: — egy, a mai igényekhez illeszkedő technikai eszközökkel felszerelt és a mai látványvilágnak megfelelő állandó kiállítás létrehozása, — programok és rendezvények (levéltáron belül és levéltáron kívül), — népszerűsítő kiadványok, — a nyilvánosság felhasználása a levéltár megismertetésében, írásomban a nyolc éve elkezdett programunk legfontosabb elemeit szeretném bemutatni, külön és kicsit részletesebben szólva egy 2012—2013-ban lezajlott iskolán kívüli pedagógiai sorozatról. 72
