LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA
Oktatás, művelődés, levéltárpedagógia - Zsoldosné Olay Ágnes: A levéltárak és a történelemtanítás. • 1988. [LSZ 1988/4. 48-58. p.]
1. Az együttműködés hasznáról valamennyi-cikk írója meg van győződve: „A helytörténet tényeinek, eseményeinek bele keli épülnie a tantervi anyagba, szinte minden órán kell valamit tenni a lakóhely múltjának megismertetése érdekében. Néha csak egy-két mondatos utalásra van szükség, máskor néhány diakép, kép, transzparens vagy tárgy bemutatása kívánatos, de természetesen van létjogosultsága a kimondottan helytörténeti óráknak is..." — írja Huszár János, pápai tanár.13 A helytörténet jelentősége az oktatás és nevelés szempontjából egyaránt nagy: segíti a tanulók identitástudatának kialakulását, indirekt módon nevel a hagyományok tiszteletére, őrzésére. A helytörténet tanítását nehezíti az, hogy anyagát nem lehet központilag tervezni. 2. Ki a kezdeményező és ki tartja az órákat, foglalkozásokat? Meglepő tapasztalat volt számomra az, hogy elsősorban az általános iskolai tanárok fordulnak a helytörténet felé, sőt — úgy tűnik — minél kisebb a helység, annál nagyobb szerepet kap története az oktatásban. A magyarázat egyszerű: a falujába, községébe visszakerült tanár maga is érzi azt a kötődést, amit tanítványaiban fel akar ébreszteni. A főiskolai, egyetemi hallgatók szakdolgozatai gyakran kapcsolódnak szülőhelyükhöz, de tanárként a legtöbben máshol telepednek le, s az új hely történetét tanulmányozni kellene. Erre aligha jut idő, mert számukra óriási erőfeszítéseket igényel az a puszta tény, hogy az ősembertől napjainkig kell tudni a történelmet, a tanítási óra megtartására készen. Gyökeres változást csak az hozna, ha az egyetemeken, főiskolákon erőteljesebb indíttatást kapnának a leendő tanárok, és a tanártovábbképzésben több biztatást, segítséget a gyakorló pedagógusok. A tanulmányozott irodalomban több példát találtam arra, hogy a levéltár vagy levéltáros kezdeményezi és segíti a tanulók ilyen irányú munkáját. Ennek leggyakoribb formái: dokumentumválogatás, diasorozat vagy xeroxmásolatok készítése, a feldolgoztatható dokumentumok után kutató tanár segítése, tanórák tartása a levéltárban vagy az iskolában.14 A levéltárban tartott órák leggyakoribb típusa az ismertetés, amikor a levéltáros beszél az intézmény kialakulásáról, szervezetéről, funkcióiról, s végül bemutat néhány érdekesebb iratot. Találtam példát arra, hogy a levéltáros többet vállalt ennél; az intézményben folyó műhelymunka ismertetését, sőt a tanulók forráselemzésének irányítását is.15 A lelkesedés dicsérendő, de nem tartom valószínűnek azt, hogy az utóbbi módozatok általánossá válnak, hiszen a levéltáraknak csak egyik feladata a közművelődés — és az ebbe a tárgykörbe tartozó oktatás — segítése. A tanórák tartása a tanár feladata. A tapasztalatok is ezt húzzák alá: az Ifjú Történelembarátok Köre mozgalom az iskoláktól függetlenül szerveződött, de végül kiderült, hogy csak ott működik jól, ahol szoros kapcsolatot tudott kiépíteni a tanárokkal.16 3. A történelemtanítás és a levéltárak együttműködésének kialakult formáiról. Amikor elkezdtem tanulmányozni a témával foglalkozó irodalmat, azt vártam, hogy a helytörténeti olvasókönyvek használatáról, feldolgoztatásának lehetőségeiről is fogok anyagot találni, de csalódnom kellett. A történelemtanítás—helytörténet—helytörténeti olvasókönyv természetesnek tűnő kapcsolatát valószínűleg az az egyszerű tény zavarja, hogy az olvasókönyvek nem jutnak el kellő példányszámban az iskolákba. Ezért a történelemtanárok a levéltáraktól kapott diasorozatokat (ebből elég egy) és xeroxmásolatokat dolgoztatnak fel a szakkörökben, fakultációs órákon. A levéltárakkal kialakított kapcsolat néhány ötletes módozatáról is ólvas-51
