LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Fiziker Róbert: Beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2016. évi vándorgyűléséről. Levéltári Szemle, 66. (2016) 3. 7-

7 FIZIKER RÓBERT BESZÁMOLÓ A MAGYAR LEVÉLTÁROSOK EGYESÜLETE 2016. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSÉRŐL A Magyar Levéltárosok Egyesülete választmányának döntése értelmében az idei ván­dorgyűlésre a győri Széchenyi István Egyetem kampuszán került sor, 2016. július 11. és 13. között. A fő célok között a vezető grémiumok tisztújítását, az 1956-os forrada­lom és szabadságharc 60. évfordulójáról történő megemlékezést, illetve szakmai ta­nulmányút keretében a Pannonhalmi Apátság felkeresését jelölték meg a szervezők. A program a már megszokott módon a külföldi vendégek fogadásával kezdődött vasár­nap, majd a hétfő kora délutáni megnyitót és köszöntőket követően az egyesületi szakmai díjak átadásával folytatódott. Az egyesület 2013-ban létrehozott új kitüntetési rendszere magába foglalja az ad­digi Levéltárért díjat, illetőleg annak funkcióját is. Ismeretes, a díj névadója az akadé­miai doktor levéltáros–történész, a 2102-ben elhunyt Dóka Klára, aki a 18–19. századi gazdaságtörténeti kutatásai mellett a levéltárosok képzésében is jelentős részt vállalt. A díj három fokozatát azok a levéltári munkatársak kaphatják meg, akik, a levéltárügy te­rületén huzamosabb időn át kimagasló szakmai munkát, elismerést érdemlő tevékeny­séget végeztek. Idén a felsőfokú végzettségű levéltárosok részére létrehozott I. fokozat egyik díjazottja – az indoklás szerint „kimagasló levéltárosi és tudományos munkájáért, vala­mint a levéltár szakmai munkájának irányításában végzett hűséges szolgálatáért” – Cserna Anna főlevéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltárának megbízott igazga­tó-helyettese lett. Mellette Petrikné Vámos Ida főlevéltáros, az Állambiztonsági Szolgála­tok Történeti Levéltárának nyugalmazott főosztályvezetője részesült elismerésben, akinek „levéltárosi elkötelezettsége, precizitása és szakmai maximalizmusa humanista vezetői beállí­tottsággal párosult, és több cikluson keresztül levéltári szakfelügyelőként kiválóan szolgálta a hozzá tartozó levéltárak munkájának értékelését, fejlődését”. A középfokú végzettségű levéltárosok közül szintén két fő kapta meg a részükre alapított II. fokozatot. Az ad hoc bizottság idén Ondrik Sándornét, a Semmelweis Egye­tem Levéltárának segédlevéltárosát „hosszú távon tanúsított magas színvonalú, megbízható tel­jesítményéért, levéltári hivatása és a Semmelweis Egyetem Levéltára iránti elkötelezettségéért”, illetve Benczik Gyulát, a Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltárának levéltári kezelőjét – aki „kiváló szakmai tudásával, tapasztalataival példamutatóan végzi a levéltár szolgáltató tevé­kenységét, segíti a Vas megyei történettudományi kutatásokat”– tartotta érdemesnek a díjra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom