LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Fiziker Róbert: Beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2016. évi vándorgyűléséről. Levéltári Szemle, 66. (2016) 3. 7-

Fiziker Róbert 8 A III. fokozat a levéltárakban dolgozó nem levéltárosok (könyvtárosok, restaurátorok, gazdasági feladatot, illetőleg ügyviteli, üzemfenntartási stb. feladatot ellátó munkatársak) tevékenységének elismerésére szolgál és évente egy fő kaphatja meg. Az idei díjazott Gáty István, a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárának reprográfusa, aki az indoklás szerint „a levéltár reprográfiai műhelyének felszerelésében és informatikai rendszerének kialakításában, valamint a Magyar Levéltárosok Egyesülete kiváló ízlésű, igényes kiadványainak elkészítésében végzett kiemelkedő munkájáért” került a jutalmazottak közé. * A Magyar Levéltárosok Egyesülete 2016. évi vándorgyűlésének első napján tartott plenáris ülésén – Ólmosi Zoltán, az MLE alelnökének elnöki közreműködésével – az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának tiszteletére „Számvetés ’56-ról” címmel nagy érdeklődéssel kísért konferenciát és kerekasztal-beszélgetést rendezett. Standeisky Éva, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora „A forradalom íve” című bevezető előadásában, illetve a tudós társaságban megszokott, egyébiránt a hallgatóságtól nagyobb koncentrációt igénylő felolvasásában három kérdéskört érintett: a forradalom idővonatkozásait, sokrétűségét és végül emlékezettörténetét. Mindhárom esetben kitért a történeti feldolgozottság általa vélelmezett állapotára is. A forradalom időívéről kifejtette, hogy az a 23-ai kezdőponttól október 28-ig, a nemzeti demokratikus forradalom elismeréséig, majd 30-án a pártok alakításának engedélyezéséig emelkedett, csúcspontját pedig a Varsói Szerződés felmondásával és a semlegesség november elsejei kihirdetésével érte el. Az ország fegyveres megszállásával az ív hanyatló fázisba jutott. A fegyveres és fegyvertelen ellenállási formákkal tarkított végső szakasz, az utóforradalom pedig hetekig elhúzódott. A csoportos hatalmi formák, a változatos elnevezésű forradalmi szervek működésével, különösen az ún. „visszatanácsosodási” folyamat idején játszott szerepükkel kapcsolatban az előadó szerint van még feltárnivaló. A forradalom sokszínűségében az első világháború utáni, Horthy-korszakbeli társas szerveződési formák éppúgy feltűntek, mint az 1944 és 1947 közöttiek. Ez utóbbi volt, már csak az időbeli közelség miatt is, a leghangsúlyosabb. A színskála a szélsőjobbtól a konzervatívon, a keresztény-nemzetin, a liberálison, a szociáldemokratán át a szélsőbalig terjedt. Ötvenhat társadalom- és mentalitástörténete – és benne érzelemtörténete – még nagyrészt feltáratlan. A manifeszt – az egyértelműen bizonyítható – jelenségek, például a megreformált szocializmus kívánalma sokrétegűségének alapos számbavétele, árnyalt értékelése sem történt meg eddig. A múltfolytatás kapcsán az eseményekben érintett személyek elképzeléseinek újragondolása, az új közformációkban burjánzó elképzelések bemutatása, különösen a munkástanácsok november 4-e utáni tevékenységének, politikai-ideológiai jellegzetességeinek újragondolása, a röpiratok, vidéki újságok, illetve a megtorlási eljárások, a bírósági, tanácsi pártiratok forráscsoportjának vizsgálata is fontos lenne. A forradalom emlékezetívéről szóló fejtegetéseit az előadó egy – Heltai Györgytől, Nagy Imre forradalom alatti kormányának külügyminiszter-helyettesétől származó – idézettel vezette be. Heltai szerint ugyanis az ország olyan mértékben „tanulta meg elszenvedni a terrort” és „teljesítette túl a kollaboráció előírt formáit”, hogy képtelenségnek tar-