LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA
Levéltári napok, konferenciák - Somfai Balázs – Boross István – Hermann István: Beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesületének 2013. évi vándorgyűléséről. Levéltári Szemle, 63. (2013) 2. 84-94.
Hírek sok) pusztulásával. Bár e kulturális javak egyszerre képezik mindkét ország örökségét, a nyelvi meghatározottság okán elsősorban a magyar kutatók figyelmére tarthatnak számot. Mondanivalója kapcsolódott Kenyeres István előadásához, hiszen az Ithaka -program egyik fontos célterületének kellene tekintenünk az emigráns magyar emlékek feltárását és megismertetését. A plenáris ülés első napjának utolsó előadása S% Simon Éva főlevéltáros (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) „Törökországi magyar források múltja, jelen, jövője” című referátuma volt, amelyet az előadó távollétében Garadnai Zoltán olvasott fel. Az előadás első fele az újonnan átadott Oszmán Levéltárat mutatta be, amely imponáló képet nyújtott egy feltörekvő ország levéltárügyének helyzetéről. A levéltárat 12 épületben helyezték el, amelyekben mintegy 120 raktár és 200 munkaszoba található. A kutatóterem befogadóképessége 350 fő. A képet némileg árnyalja az a tény, az új épületegyüttest Isztambul külvárosában, vizes területen építették fel, veszélyeztetve ezzel az őrzött levéltári anyag biztonságát. Az előadás másik fele, amelyben a szerző a törökországi hungarika-kutatás helyzetét mutatta be, korántsem tükrözött ilyen imponáló képet. Törökország levéltárait — annak ellenére, hogy a Habsburg Birodalom székvárosa, Bécs mellett jó kétszáz évig Isztambul volt az a város, ahol a Magyarországról szóló döntések jelentős része megszületett, s így kiemelt hely illetné meg a hungarika-kutatásban - a legkevésbé feltártak közé sorolhatjuk. Ennek több oka is említhető, a levéltárak részben még ma is meglévő zártsága mellett a források feltárásához szükséges speciális oszmanista szakismeretek hiánya szintén nehézzé teszi az itteni kutatást. Nem véletlen, hogy az isztambuli forrásfeltárások időről-időre egy-egy oszmanista nevéhez fűződnek. Közülük a modern török levéltárügy megteremtésében szerepet vállalt Fekete Lajos mellett Káldy-Nagy Gyula, majd Dávid Géza nevét kell említeni. Karsai László egyetemi tanár (Szegedi Tudomány egy etem) „Magyar vonatkozású levéltári anyagok és kutatási lehetőségek Izraelben és másutt” címmel megtartott előadása döntően a magyar holokauszt forrásaira koncentrált. Speciális helyzetben van a téma után érdeklődő kutató, hiszen a Yad Vashem intézet világszerte szisztematikusan gyűjti a témára vonatkozó forrásokat. Magyarországon 1994-ben kezdődött meg Karsai László vezetésével a munka, amelynek során darabszinten kutatják fel a zsidó, illetve a cigányholokausztra vonatkozó forrásokat, s készítenek ezekről mikrofilmmásolatokat. Ezekhez darabszintű lajstromok állnak rendelkezésre, amelyek segítik a téma kutatását. „Magyar Források Oroszországban” címmel Barath Magdolna osztályvezető (Állambiztonsági Szervek Történeti Levéltára) mutatta be a 20. századi magyar történelem megismerése szempontjából létfontosságú volt szovjetunióbeli gyűjteményeket. Magyar vonatkozású anyag leginkább a Szovjetunió Kommunista Pártjának két levéltárában, az Állami Levéltárban, illetve a Külügyi Levéltárban található. A 20. századi kommunista diktatúra idején Magyarország és a Szovjetunió közötti kapcsolatokat valójában nem a diplomáciai viszony jellemezte, hanem közvetlen, bár többé-kevésbé palástolt „baráti” befolyás határozta meg. Ennek volt kézzelfogható megnyilvánulása a katonai és rendészeti, majd később különböző civil területeken működött szovjet tanácsadók jelenléte, vagy az a tény, hogy a Magyar Dolgozók Pártja vezető szerveinek jegyzőkönyveit meg kellett küldeni Moszkvába. A még csupán részlegesen megnyitott levéltárakban való tájékozódást nehezíti, hogy a kutató nem találkozik klasszikus értelemben vett segédletekkel, amelyek alapján kéréseit megfogalmazhatná, hanem a levéltár(os) jóindulatára van bízva, hogy az adott témában milyen dokumentumokhoz juthat hozzá. A helyzet egy kicsit hasonló a törökországi kutatásokéhoz, amennyiben a rendkívül gazdag forrásanyag feltárásának még csupán az elején tartunk. Garadnai Zoltán főlevéltáros (Magyar Nemzeti Levéltár) „Franciaországi források és a magyar kapcsolat” címen megtartott előadásában röviden bemutatta a francia forráskiadás eredményeit, majd a Külügyi Levéltár fontosságára hívta fel a figyelmet. Az Országos Levéltár mindösszesen 21 800 felvételt őriz francia dokumentumokról, ennek több mint a felét, 13 000 felvételt a külügyi levéltár 1914 előtti anyagáról készítették. 86
