LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Széchenyi István és kora a levéltári források tükrében. Konferencia a Magyar Országos Levéltárban (Kocsis Piroska). LSZ 60. (2010) 4.

Hírek SZÉCHENYI ISTVÁN ÉS KORA A LEVÉLTÁRI FORRÁSOK TÜKRÉBEN KONFERENCIA A MAGYAR ORSZÁGOS LEVÉLTÁRBAN A Magyar Országos Levéltár és a Magyar Levéltárosok Egyesületének MOL szekciója 2010. december 7-én, Széchenyi István és kora a levéltári források tükrében címmel konferenciát rendezett a Levéltár Hess András téri épületében. RÉIS^ T. Csaba főigazgató köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hog}' a tudományos ülés annak a kezdeményezésnek a folytatása, amely 2009-ben kezdődött a rendszerváltás időszakát feldolgozó konferenciával. Az előadások színvonala és a feldolgozott témák — a résztvevők egyértelmű véleménye szerint — biztatást adnak a jövőre nézve is, és ez arra ösztönzi a szervezőket, hogy a 2011 tavaszára tervezett Rákóczi-konferenciát az ideinél szélesebb körben rendezzék meg. Hasznosnak bizonyult, hog}7 az előadók többsége levéltári, illetve kisebb részben könyvészeti források bemutatásával tárt a hallgatóság elé olyan kérdéseket, amelyek túlmutattak Széchenyi István életének ismert eseményein. Az előadásokat tematikai sorrendben tárgyalva, elsőként a Széchenyi István halála körüli feltételezéseket, illetve — ezzel összefüggésben — betegségének kérdéseit mutatjuk be. A főreferátumot Legendák Széchenyi István halála körül címmel Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója tartotta, aki mindenekelőtt a gyilkossági elmélet tarthatadanságára mutatott rá. Előadásában Széchenyi személyiségének olyan problémáit feszegette, ami az életút legtöbb szakaszával kapcsolatban fölvethető. Megállapította, hogy a Széchenyiirodalom rendkívül gazdag, a megjelent könyvek alapján voltaképp két Széchenyi-kép él az emberek tudatában. Van eg}? mitizált figura, aki a 19. század, sőt az egész magyar történelem talán egyik legnagyszerűbb, legnagyobb hatású, megkérdőjelezhetetien tekintélyű alakja, akinek morális vonzata, életműve, szimbolikus hatása hatalmas. Tulajdonképpen egyfajta modern szent, a nemzet mint közösség modern szentje. A Széchenyiről alkotott másik képet a történettudomány rekonstruálja, ami a források újbóli olvasása, összevetése alapján nemegyszer módosult és módosul. Az előadó szerint Széchenyi fantasztikus ember volt, lángész, ugyanakkor tele ezer gonddal, bajjal, számos esetben nincs igaza, téved, megbánja, ugyanakkor alkot, utat mutat. Azaz: hús-vér ember, akinek épp az emberi gyarlósága lenyűgöző és megható. Széchenyiről naplói révén olyan ismereteink vannak, ami páratlan. Világviszonylatban is nehéz találni olyan embert, akinek életéről ilyen mennyiségű, hiteles szöveg állna rendelkezésre, pedig Széchenyi olyan nemzedéknek volt a tagja, amelybe Deák Ferenc, Eötvös József, Batthyány Lajos, Kossuth Lajos, Wesselényi Miklós is beletartozott, róluk azonban nem maradt fenn ennyiféle írott forrás. E módszertani bevezető után az előadó Tarics Péter komáromi újságíró könyvéből idézett három klasszikus legendát, amely ma is széles körben elterjedt. Az első legenda Széchenyi halálának konkrét körülményeivel kapcsolatos. A bécsi rendőrtanácsos jelentése a korabeli sajtóban is megjelent, amely szerint a gróf testét ülő helyzetben találták meg, mindkét karját combjára eresztve, és a bal combján feküdt a pisztoly. E legenda szerint a gyilkos lövés baloldalról érte Széchenyit, amit a koponyacsontok vizsgálata is bizonyított. Teljesen kizárt tehát, hogy a gróf a megbízhatatlan, gyenge bal kezével ölte meg magát. Tarics szerint ez a természetellenes testhelyzet kizárja az öngyilkosság verzióját, és az utólagos beállítást igazolja. E legendakörbe tartozik — és ez ellentmond Tarics elméletének — az 1958-ban tatarozott nagycenki templom sekrestyéjének íróasztalában megtalált rövid feljegyzés körüli vita, 69