LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Széchenyi István és kora a levéltári források tükrében. Konferencia a Magyar Országos Levéltárban (Kocsis Piroska). LSZ 60. (2010) 4.

Hírek amit Tolnay Antal nagycenki plébános írt a templom építése idején. A plébános, aki az egész építkezést vezette, már 1859-től állandóan egyeztetett Széchenyivel és a história domusba lejegyezte a templomépítés történetét. Az előadó a feljegyzésben található szöveg alapján idézte fel, hogy Széchenyi konkrétan foglalkozott azzal, miként lőhed főbe magát biztonsággal az ember, majd feltette a kérdést: hogyan lehetett fekete a lőportól Széchenyi István bal tenyere, ha nem az történt, amit Tolnay Antal leírt erről? Egy másik legenda alapja az, hogy Széchenyi István istenfélő, hívő katolikus ember volt, így számára az öngyilkosság mint a mindenható teremtő isten akaratával való szembehelyezkedés elképzelhetetlen volt. Gyónásszerű naplójának gondolatai is azt valószínűsítik, hog}' nem a haláltól félt, hanem az öngyilkosság bűnétől rettent meg. Az előadó ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy pszichológiai tudásunk fejlődésével ma már jobban megérthetjük Széchenyi vallásosságát, amit Béla fiához írt intelmei is bizonyítanak. Ennek lényege az erényközpontú gondolkodás, mivel Széchenyi szerint mindegyik vallás tulajdonképpen ugyanolyan, csak a „külső árnyalatok eltérőek". Széchenyi a maga nemében tehát egy olyan modern jelenség volt, ami számunkra ma már teljesen természetes, de abban a korban még újdonságnak számított. Személyében megjelenik a modern individuum, amely már nem dogmatikusan tagja egy közösségnek, hanem választ annak bizonyos elemei közül, és ennek megfelelően bizonyos elemekkel azonosul, másokkal nem. Ezt nevezi a modern vallásszociológia „private religion"-nak, amikor a magánszemély alakít ki saját maga számára egyfajta követendő mintát, vagyis hívő a maga módján. Csorba László véleménye szerint az öngyilkossági tilalommal kapcsolatban is ilyesmi lehetett Széchenyi álláspontja. A tiltás számára nem lehetett olyan súlyú, hogy adott esetben azt ne szegje meg. A harmadik legenda szerint Széchenyinek a döblingi elmegyógyintézetben eltöltött korszakáért az életével kellett fizetnie. Tarics Péter éppen ezért teljesen tudománytalannak és komolytalannak tekinti mindazon írásokat, tanulmányokat, könyveket, nyilatkozatokat, amelyek a gróf őrültségét, elmebetegségét próbálták bizonyítani az elmúlt másfél évszázadban. Szerinte valóságos patográfiai irodalom teremtődött, amely már nem is a grófról szól, hanem az írások szerzőiről, nevük csillogtatásáról. A legenda szerint a Széchenyi naplójában történt bejegyzések és az utolsó írások tanúbizonyságai szertefoszlatták a tébolyodott Széchenyi legendáját, hiszen csak idegösszeomlásról volt szó, az is csak az 1840-es évek legvégén és az 1850-es évek legelején. Ezt az időszakot viszont bizonyítottan a teljes gyógyulás, és a bármely korábbinál tisztább, világosabb korszak követte. Erről tanúskodnak a gróf 1855—1860 között írt írásai, levelei, könyvei, naplójegyzetei. írásainak a logikája kifogástalan, stílusa szellemes, lendületes. Nyugalmát a beépített besúgók, rendőrök, s a rendőrségi zaklatások zavarták meg. A bécsi abszolutizmus rendőrgépezetének viselkedése Széchenyivel kapcsolatban egyértelmű volt, a hatalom úgy döntött, hogy meg kell ölni a „legnagyobb magyart" és meg is tették. Csorba László a fent vázolt tételt is cáfolta, kifejtve annak ingatag voltát. Rámutatott: nem várható, hogy Széchenyi életével kapcsolatban drámaian új források bukkanjanak elő. A meglévő dokumentumokat azonban ma már kicsit másképpen látjuk, elmegyógyászati tudásunk sokat gyarapodott. Tévedés, hogy Széchenyi nem volt elmebeteg, csak idegösszeomlása volt, ugyanis orvosilag nem létezik az a különbségtétel, hogy elmebeteg vagy idegbeteg, mivel egyik sem orvosi kategória. Az orvosok krízisekről beszélnek, idegi, mentális, pszichés válságokról, amelynek különböző fajtáit és szindrómáit állapítják meg. Csorba László megemlítette, hogy könyvének első, második, majd harmadik kiadásában letette a garast Széchenyi betegségének diagnózisa mellett, de az elmúlt húsz évben, oly 70