LEVÉLTÁRI ÁLLOMÁNY GYARAPODÁSA, CSÖKKENÉSE

Jánossy Dénes: Nem állami levéltáraink védelme. • 1936. [LK 1936. 105-135. p.]

NEM ÁLLAMI LEVÉLTÁRAINK VÉDELME 131 területeken vesztettük el, a történelmi elhivatottságnak és a nemzeti önbecsülésnek azon fokára sem tudnánk felemelkedni, hogy multunknak hazánk mai területén fennmaradt aránylag kevés írásos emlékét a pusztulástól megmentsük? A világháború óta eltelt 18 esztendő alatt történt levéltárpusztulás azonban eléggé igazolja, hogy e feladatok felismerését és önkéntes megszervezését társadalmunktól nem várhatjuk, A hazánkat sorvasztó általános elszegényedés és a nyomába szegődő ínség mindenre, csak arra nem alkalmas, hogy társadalmunk szélesebb rétegeiben a történeti érzék és felelősség köztudattá válásának ösztönzője legyen. Mint ahogy a nagy forradalom után Franciaországban vagy az Itália Unita klasszikus földjén az államkormányzat gondoskodott a nemzeti kultúra írásos emlékeinek megmentéséről, hogy a nemzeti nagysága tudatában élő társadalom önbizalmát a múlt dicsőségének hangsúlyozásával emelje, épúgy nálunk is, az elesett Magyarországon az államkormányzatra vár az a fontos feladat, hogy elfásult társadalmunk figyelmét multunk írásos forrásaira terelve, nemzeti önbizalomra serkentse. Addig is azonban, míg a magyar levéltárügy, jelesül a nem állami levéltárak védelme és felügyelete törvényes úton országos rendezést nem nyer, a vármegyei levéltárak bizonyulnának különösen alkalmasnak arra, hogy a nem állami levéltárainkban rejlő nemzeti értékeink megmentését önkéntesen megszervezzék. A vármegyei levéltárak halaszthatatlan feladata volna az egyes vármegyék területén levő összes magánlevéltárak felkutatása. Hogy ez míképen történjék, arra nézve a Sopron, Szabolcs, Pest, Csanád-Arad-Torontál és Veszprém vármegyékben szerzett tapasztalatok, nemkülönben az osztrák, német és angol analógiák sok tanulságot tartalmaznak. Amennyiben hazai viszonyaink mellett e célból a vármegyék körrendelettel fordulnak a községekhez, ezen intézkedés kétségkívül alkalmas arra, hogy a községi elöljáróságok figyelmét a saját és esetleg a községek területén lappangó archiválíákra irányítsa. A beérkező jelentésektől azonban legfeljebb csak annyit várhatunk, hogy esetleg útbaigazításul szolgálnak a vármegye területén található magánlevéltárak hollétéről. Rendszerint azonban az •érdeklődés hiánya, vagy a bürokratikusán ,,hiányos" esetleg ,.nemleges" jelentés az adatok értékét erősen kétségessé teszi. Éppen ezért érdemleges eredményt csakis helyszíni 9*