LEVÉLTÁRI ÁLLOMÁNY GYARAPODÁSA, CSÖKKENÉSE
Schmidt Anikó: A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának 2020. évi gyűjtőköri tevékenysége. Turul, 94. (2021) 1:43–46. - 1. Értekezések - Lakatos Bálint-Schill Tamás: Földesúri címerből mezővárosi jelvény Dunapataj pecsétjei a 16-20. században
32 Áttekintésünk végén álljon néhány tanulság. A települések önazonosságát megjelenítő és azonosítását lehetővé tévő címer- és pecsétképek egyszerre mutatnak állandóságot és változékonyságot. Állandóságuk a mindenkori közismertségüknek, elfogadottságuknak köszönhető, amely egy értelmezési hagyományt is teremt, hogy a közösség, település jelvénye mit is ábrázol, mit is akar kifejezni. Ugyanakkor a magyar történelem fordulatai, illetve közelebbről a Duna-mente hányattatásokban bővelkedő évszázadai a lokális öntudat többszöri megszakadását, elhalványodását vagy átalakulását eredményezték: nemcsak múltjuk helyi emlékei és írásos forrásai voltak kitéve a pusztulásnak, hanem a rájuk vonatkozó szájhagyomány, szóbeli emlékezet is. így a pecsétkép értelmezése, átértelmezése és olykor félreértelmezése is megfigyelhető az idők során. Ami Dunapataj esetében különleges és a magyarországi mezővárosok történetének áttekintő ismeretében teljességgel egyedi, hogy a község 17. században felbukkanó első pecsétje nem más, mint a földesúri birtokos család egyik tagjának egy sokkal korábbi, és minden valószínűség szerint szükségmegoldásként alkalmazott magánpecsétje. Ez a családi magánpecsét vált azután az idők során magától értetődően, eredeti jelentésének gyökeres átalakulásával a mezővárosi közösség jelvényévé, és kezdte hordozni a török hódoltságot követő újjáéledés és gyarapodás kollektív emlékezetét is. A pecsétkép így rögzülni tudott és az 1704. évi pecsétnek is köszönhetően használata megszakítatlanná vált. Az arányok és a „körítés” az, ami igazából változik, ami változékony, ami kor- és stílusfüggő. Például a mai címerben és a 20. század első felében használt pecsétek címerében látható faág vagy fatörzs és a hársfalevél méretének egymáshoz viszonyított aránya jelentősen eltér mind az 1665. évi lenyomatból ismert középkori eredetű pecsét, mind az 1704. évi pecsét címerképén találhatótól. Míg kezdetben a földesúri család jelvényeként használt hársfalevél a fő elem, és a fatörzs vagy faág a mellékes, a 18. század folyamán az eredeti jelentés elhalványul, a megnyesett fatörzs válik hangsúlyossá. A fatörzsön kis levéllel, eleinte további elemek társaságában (1788. és 1810. évi pecsétek), majd a 19. század végén - 1897 táján a virágok jelezte némi félreértést leszámítva - megtörtént ugyan a visszatérés az 1704. évi képi állapothoz, de a címerkép heraldikai eredetét már nem ismerték. így érthető, hogy a 20. századi címerek és a jelenlegi is a megnyesett faágat domborítják ki. Mindezzel együtt Dunapataj címer- és pecsétképének folytonossága a 17. századtól a 21. századig e sajátos vonások mellett is a helyi közösség életerejének, öntudatának és nagyra becsülendő teljesítményének tekinthető.
