LEVÉLTÁRI ÁLLOMÁNY GYARAPODÁSA, CSÖKKENÉSE
Arany Krisztina: Levéltári iratajándékozások a Mikes Kelemen Program keretében – a levéltári koordináció első két évének tapasztalatai, Turul, 92. (2017) 2:104–107. - 1. Értekezések - Bakó Zsigmond: Hazatérő múlt - A Torontói Magyar Ház gyűjteménye
73 ez az egysége az archívumnak egy majdani kanadai rendezés előkészítéseként szolgált, és területi alapon gyűjtötte össze a beérkező dokumentumokat, hogy később innen a megfelelő tematikai egységbe lehessen besorolni őket. A rendezettség vizsgálatakor az általunk napi szinten használt szakmai-módszertani keretet, szabályrendszert félre kellett tennünk, és a rendezettség eredőjét egy más elgondolás mentén kellett keresnünk. A beérkezett iratanyagnál elsődlegesen meg kellett találni a tagolódásban használt vezérelveket, melyeket értelemszerűen a gyűjteményt rendező személy, Demmer György alakított ki. A személyi hagyatékok esetében ez nem okozott különösebb problémát, hiszen ott a legtöbb esetben a proveniencia elve érvényesült, tehát az iratok a rendeltetés szerinti helyükön voltak megtalálhatóak.44 Kivételt képeztek ez alól a levelek, melyek számtalan esetben a keletkezési helyen, vagyis a levélíró hagyatékában foglaltak helyet, holott azoknak - amennyiben a levelet elküldték - a címzettek anyagában kellett volna maradniuk. 44 Irattani proveniencia: „Nem eredetet, keletkezést, származást, hanem rendeltetés szerinti hovatartozást jelent. Az iratnak nem a keletkezési, hanem rendeltetés szerinti helyét fejezi ki, határozza meg.” Ember Győző: A levéltári rendezés általános kérdései, Levéltári Közlemények, 51-52 (1980— 1981). 39. A rendszerezési elvekről részletesen uo. 38-44. 45 Ezekhez a csoportokhoz sorolható többek között a Magyar Királyi Csendőri Bajtársi Közösség (MKCSBK), A Rákóczi Szövetség (később Alapítvány) és a Torontói Magyar Ház is. Az első szembetűnő eltérés az egyesületi iratanyagoknál volt megfigyelhető. A gyűjtemény ezen egységében számos példát találunk, ahol személyi hagyatékokból emeltek át dokumentumokat azzal a céllal, hogy egy adott szervezet írott forrásait kiegészítsék. A dokumentumok áthelyezésére a foldereken található megjelölések utaltak, tudniillik azokon a legtöbb esetben jelölték tulajdonosaik monogramját, mely alapján be lehetett azonosítani, hogy korábban melyik személyi hagyatékban helyezkedtek el. Ennél az utólagos rendezésnél két folyamat fedezhető fel. Az első folyamat az elsődleges proveniencia helyreállítását tűzte ki célul, tehát egy-egy egyesület vezetősége, tagja által otthon őrzött egyesületi iratanyag visszahelyezését szerves egységébe. A második, amely az emlékezeti-kontextus vizsgálata szempontjából fontos, individuumok emlékezetéből, dokumentumaiból felépíteni az egyesületek iratanyagát. Ezek a források is természetesen összefüggést mutatnak azzal az egyesülettel, amelynek dokumentumai közé emelték, azonban rendeltetés szerinti helyük a személyi hagyatékokban lenne. Ezen felül több elméleti kérdést is felvetnek, melyek közül elég csak arra gondolni, hogy két személy között folyó összefüggő levelezés egy fontos, értelmezés szempontjából elengedhetetlen pontját ragadták ki csak azért, mert az egy bizonyos egyesülettel kapcsolatban információkat tartalmazott. Emellett feltehető a kérdés: miért hagyták meg egyes hagyatékokban az egyesületi iratokat? A második elv szerint (vagyis a személyi iratanyagokból felépíteni egy egyesület életére vonatkozó irategyüttest) áthelyezett dokumentumok közé sorolhatók a meghívók, az egyesületeket tartalmukban említő levelezések, feljegyzések. Természetesen azért pozitív eleme is ismert ennek a hibás rendezésnek, ami nagy valószínűséggel az iratanyag kinti átrendezésének mozgatórugójaként operált. Mikrotörténeti szinten, alulnézetből, a szervezetek tagjainak iratait egybegyűjtve vizsgálhatók a kanadai egyesületek, ezáltal kevesebb kutatást igényelve tárható fel ezen szervezetek belső tagolódása, rajzolódnak ki kisebb csoportjai és e csoportok kollektív tudata. Megállapítható tehát, hogy az iratanyagok kiragadása eredeti környezetükből a levéltári rendezési elv szempontjából szabálytalanul történt ugyan, de rekonstruálható a szándék: tehát az egyesületek életét fontosabbnak tartották vezérlő elvként kiemelni, hiszen azok nagyobb hatást gyakoroltak az egyes individuumokra, formálták a kinti kanadai közösségeket.45 Az emlékezeti-kontextus szempontjából a Torontói Magyar Ház iratanyagának fontosabb részét alkotják a gyűjtemények. A gyűjtemények mesterséges módon, a kanadai iratrendező által lettek kialakítva, és ezáltal minden esetben egy akarat, kívánság manifesztumaiként értelmezendők. Ennek illusztrálására egy gyűjteményt szeretnék kiemelni, amely alapján a tanulmányban levont megállapítások analógiaként alkalmazhatók a további hasonló módon kialakított levéltári egységekre. A beérkezett gyűjtemények közül a Demmer György által összeállított EHC-t, vagyis Encyclopaedia Hungarica Canadiana-t fogom elemezni. A huszonhárom dobozból álló irategyüttes összeállításának nagy valószínűséggel az volt a célja, hogy a kinti közösségről egy összefüggő, tudományos kútfőt hozzanak létre. Ennek létrehozása az öndefiníció szempontjából különösen fontos. A diaszpórában élő magyarság az emigráció időpontjától kezdve egy új életet kezdett, és új környezetében olyan emlékezeti pontokat kellett megalkotnia, ami alapján definiálni tudta önmagát, formálni tudta közösségét. Ilyen emlékezeti pontként, illetve emlékezeti helyként határozható meg az EHC gyűjtemény is. A gyűjtemény fizikai valója adja az emlékezeti hely anyagi formáját, melyhez a Pierre Nora-i értelemben párosul a funkcionális és szimbolikus jelentés is. A funkcionális értelmezési keret jelentősége időben és térben eltér egymástól. Kezdetben azért hozták létre az EHC-t és a Torontói Magyar Ház gyűjteményét is, hogy a kanadai közösség emlékeinek örök tárolást biztosítsanak. Ez a funkcionális keret azonban az iratanyag Magyarországra szállításával jelentésében bővült, hiszen itt már olyan kútfőnek minősül a gyűjtemény, mely a legtöbb kutató számára ismeretlen információkat tárol. Az iratanyag szimbolikája különösen fontos, hiszen a magyar történelemben eddig részletesen nem vizsgált csoportok olyan emlékezeti teljesítményét tárolják, amelyek eddig nem voltak elérhetők, csupán azoknak, akik Kanadában kutatták az archívumot. Ezen a ponton felelni kell arra a kérdésre, hogy ez az iratgyűjtemény milyen emlékezeti helyként értelmezhető Magyarországon? A magyar történelem bizonyos szintig taglalja a kanadai diszpórát, de eddig nem volt rá lehetőség, hogy a kanadai magyarság kollektív emlékezetét megismerjük. Ezek az emlékek, az elmúlt történelmi jelen fragmentumai a Torontói Magyar Ház archívum dokumentumainak feldolgozásával, interpretálásával viszont beleépíthetők a magyar történelembe. Az iratanyag feldolgozásával képet kapunk arról, hogy a kanadai egyesületek, egyes személyek
