Közlekedés, posta, MÁV; KSH; Külügy; MTA; Mezőgazdaság, élelmezésügy; Munkaügy; Nehézipar; NEB

Közlekedés, posta, MÁV - Iratkezelési és ügyviteli szabályzat a vasúti szervek számára. • 1972.11.30 [115550/1972. 3. A. sz. vig. helyettesi utasítás = MÁV Hivatalos Lapja 1972/48.]

(7) Tilos bármit élőszó alapján pl. telefonbemon­dásra iktatni. (8) Az előadóíven az iktatási adatokat törölni nem szabad. Az esetleges téves bejegyzést úgy kell áthúzni, hogy az eredeti olvasható maradjon és a megváltozott szöveget pedig föléje kell írni. (9) Kivételesen indokolt esetben a szervezeti egység vezetőjének vagy helyettesének az ügyirat­ra vezetett és aláírásával ellátott „átiktatandó" rendelkezése alapján az ügyiratot az iktató átiktat­ni köteles. Az átiktatásra kerülő ügyiratot áthúzás­sal és az iktatási szám kivágásával kell hatályta­lanítani, azt követően pedig az ügyirat összes mel­lékleteit az új előadóívbe kell helyezni és ezt az előadóívet a megszüntetett ügyirat számával és tárgymegjelölésével kell ellátni. Az átszámozás kézírással vagy írógéppel nem történhet, azt csak iktatási bélyegzőlenyomattal lehet eszközölni. Az ügyirat iktatási idejeként az eredeti ügyirat iktatásának időpontját tintával kell az előadóívre átvezetni. 4- §• Az iktatókönyv (1) Az iratok iktatására az év kezdetén újonnan nyitott, bekötött iktatókönyvet, vagy oldalszámo­zott iktatólapokat kell használni. Az oldalszámo­zott iktatólapokat a naptári év végével be kell kötni. (2) Az iktatókönyvben felhasznált lapokat össze­ragasztani, az iktatóbélyegző lenyomatán, vagy az iktatókönyvben feljegyzett adatokat törölni, lera­gasztani, tussal, tintával vagy bármely más módon olvashatatlanná tenni nem szabad. (3) Az iktatóív első rovatába az iktatószámot, az iktatószám alá a szervezeti egység nevét vagy megjelölését, a második rovatba a beérkezés kel­tét (az iktatás hónapja és napja), a harmadikba a beadó ügyfél nevét, az irat keltét és esetleges szá­mát, a negyedik rovatba az ügyirat tárgyát, ez alá pedig jobbról az ügyirat mellékleteinek számát, az ötödik rovatba pedig az esetleges előiratok számát kell beírni. (4) Téves iktatás esetén az iktatókönyvi bejegy­zést tintával történő áthúzással meg kell semmisí­teni oly módon, hogy a megsemmisítés ténye két­ségtelen legyen, a bejegyzés azonban továbbra is olvasható maradjon. Ugyanekkor az iktatóív „meg­jegyzés" rovatában meg kell jelölni, hogy a téve­sen beiktatott ügyirat anyagát mely számra iktat­ták át. A megsemmisített sorszámra újabb ügy­iratot beiktatni nem szabad. (5) Az iktatóíven sorszámot üresen hagyni nem szabad. (6) Az iktatóíven érdemi feljegyzést csak mara­dandóan szabad eszközölni. Ceruzával csak a ha­táridő és azok az adatok jegyezhetők be, amelyek az ügyirat későbbi, illetve irattári kezelése szem­pontjából érdektelenek. (7) Az év utolsó munkanapján az iktatókönyvet az iktatásra felhasznált utolsó sorszámot követően aláhúzással, a központi kezelőiroda vezetőjének ne­vével és az utolsó iktatás számának feltüntetésével, keltezésével, aláírással és hivatalos bélyegzővel le kell zárni. 5. §• Az ügyiratok csatolása (1) Csatolás alatt azt az iratkezelési teendőt kell érteni, amikor egy iktatott ügyirathoz annak elő­iratát a központi kezelőiroda csatolja. (2) Az iktatott ügyirat korábban iktatott és el­intézett (irattározott) azonos tárgyú előzménye az előirat. A tárgyévben iktatott előirat száma a tár­gyalt ügyirat számánál mindig alacsonyabb. (3) Ugyanabban a tárgyban később iktatott azo­nos tárgyú ügyirat az utóirat. Az utóirat száma mindig magasabb, mint a tárgyévben iktatott elő­irat száma. (4) Kapcsolatos ügyiratok azok az ügyiratok, amelyeknek a tárgya nem ugyanaz, hanem más­más előzményekből származik, de a tárgyalt ügyek valamilyen kapcsolatban vannak egymással. Ellen­tétes intézkedések elkerülése érdekében figyelmez­tetőül az ügyiratokon a kapcsolatos ügyiratok szá­mát is kölcsönösen fel kell tüntetni. (5) Ha az iktatott ügyirat tárgya azonos a már korábban felfektetett ügyirattal, azt előiratként minden esetben csatolni kell. A csatolást akkor is végre kell hajtani, ha a korábban felfektetett ügy­irat iktatása nem a tárgyévben, hanem valamely megelőző évben történt. Kettőnél több előirat csa­tolása esetén — az ügyiratok védelme és a köny­nyebb áttekintése érdekében — a csatolt előirato­kat borítólapba kell helyezni. A borítólapban elhe­lyezett ügyiratokat a borítólapon, iktatószám sze­rint, a számok évenkénti emelkedő sorrendjében fel kell tüntetni. (6) Csatolni csak irattározott ügyiratot lehet. Ha a csatolandó ügyirat még nincs az irattárban, vagy azt bármely más okból nem lehet csatolni, az ügy­iratra az előirat számát fel kell ugyan jegyezni, de ceruzával fel kell tüntetni azt is, hogy a csato­landó ügyirat hol találandó és mióta van a jelzett helyen. (7) Az irattárból elismervényre kivett, vagy a szervezeti egységhez visszairányított és az ügy­intézőnél levő ügyiratot későbbi ügyirathoz előirat­ként rövid úton csatolni nem szabad. A csatolás mindig csak irattári előjegyzés alapján történhet, s az elő- és utóiratok csatolását az iktatókönyvben mind az előiratnál, mind pedig az utóiratnál elő kell jegyezni. (8) Ha egy ügyiratban levő mellékletet egy más számú ügyirathoz kell csatolni, erre mindkét ügy­iraton — az iktatási bélyegzőlenyomatot követően — kölcsönösen hivatkozni kell.

Next

/
Oldalképek
Tartalom