Szervellenőrzés
Takács Edit: Az önkormányzati levéltárak gyűjtőterületi munkája. • 1998. [LSZ 1998/3. 29-51. p.]
A kilencvenes években az önkormányzati levéltárak gyűjtőterületi munkát végző levéltárosai számára a legnagyobb kihívást a rendszerváltás következtében megszűnt szervezetek iratairól való gondoskodás jelentette. A társadalmi-politikai változások következtében megszűnt Népi Ellenőrzési Bizottságok, Hazafias Népfront helyi szervezeteinek, valamint a MSZMP iratainak átvétele az ország valamennyi önkormányzati levéltárában megtörtént. Legszervezettebben a NEB iratanyag átadás-átvétele zajlott: a helyi bizottságok megszűnésük előtt központi utasításra irataikat selejtezték, rendezetten, jegyzékkel ellátva adták át a levéltáraknak. Lényegesen szervezetlenebb volt a Hazafias Népfront iratanyagának levéltárba kerülése, melyet nem egy helyen a levéltárak munkatársai kezdeményeztek. Ahol a levéltárosoknak nem sikerült az utolsó titkárokkal időben kapcsolatot teremteni, az iratok elkallódtak. Hasonló sorsra jutott jó néhány szakszervezet helyileg értékes iratanyaga is. Az MSZMP-iratok levéltári átadás-átvétele sajnálatos módon politikai viták témája lett, amely vitákban - a politika természeténél fogva - a szakmai, archiválási szempontok abszolút háttérbe kerültek, a vesztes fél a szállítások során összekeveredett iratokat rendező levéltáros lett és a hiányokkal szembekerülő történész lesz. A levéltárak egy része a teljes megyei pártarchívum-anyagot megkapta, általában letétként, a legszerencsésebbek az eredeti épülettel, állványzattal, sőt a levéltár kezelőjével együtt. Máshol a megyei önkormányzatok béreltek épületeket az iratanyag elhelyezéséhez - ez már kevésbé szerencsés, hiszen a bérleti díjak folyamatos emelkedése következtében a fenntartás költségei egyre elviselhetetlenebbé válnak. Több megyében nem sikerült a pártarchívum helyben tartása, a megyék legújabb kori történetére vonatkozó, fontos információs bázissal bíró iratanyag a fővárosba került, ahol helyhiány miatt folyosókon és zsúfolt pincékben tudták csak elhelyezni. A levéltári szakmai érdekek utólagos érvényesítésének eredményeként ezek mára részben visszakerültek az önkormányzati levéltárakba.21 Az országban végbemenő gazdasági átalakulás következtében 1990-től gyakorlatilag napjainkig a levéltárak iratgyarapodását nagymértékben meghatározza a csődeljárások következtében megszűnt volt állami, szövetkezeti cégek történeti értékű iratainak átvétele. Sajnos a felszámolók egy része a levéltárakkal való elemi együttműködésre sem hajlandó, ennek ellenére - elsősorban a levéltárosok határozott fellépésének köszönhetően - a megszűnt állami, illetve szövetkezeti tulajdonú cégek történeti értékű iratait a levéltárak többségében, még a legszűkösebb raktározási lehetőségekkel bírók esetében is sikerült begyűjteni. A csődbe jutott vállalati iratanyaggal kapcsolatban az egyes levéltárak véleménye kezdettől fogva megoszlott. A szakma egy része mereven elzárkózott a „gazdátlanná vált" nem történeti értékű, de még nem selejtezhető vállalati anyag levéltári átvételétől, míg mások úgy gondolták: az iratkezelés felügyeletét ellátó, ezért felelős levéltáraknak elsőrendű kötelessége a megszűnt vállalati iratok sorsának megnyugató rendezése, az iratanyag megmentése, egyrészt történeti értéke, másrészt személyi jogbiztosító jellege miatt. A levéltárak ez utóbbi csoportja részben minimális szabad raktárkapacitásának felhasználásával, részben épületek bérlésével teremtett lehetőséget a „csődiratok" átvételére. Tény, hogy a bérirattár felállítása és működtetése többletmunkával jár, hogy ennek a többletmunkának egy része nem kifejezetten levéltári szakmunka, viszont megbízható működése mind az érintett cégek, mind a felszámolók, mind pedig az irattárhoz forduló adatkérő hatóságok előtt a levéltárak presztízsét növeli. Ezek a levéltárak képesek kivédeni, 35
