Iratértékelés, illetékesség
Balogh János Mátyás: A megkerült irattár. Magyar állampolgárok és érdekvédelmük Shanghajban a 20. század első felében. ArchívNet, 17. (2017) 2. szám
Balogh János Mátyás A megkerült irattár - Magyar állampolgárok és érdekvédelmük Sanghajban a 20. század első felében Sanghaji magyar kalandorok Rejtő Jenőt megidéző világáról, ismeretlen körülmények között eltűnt majd megkerült konzulátusi irattárról, a két világháború közötti sanghaji magyar érdekvédelemről lesz szó az alábbi írásban. A rövid közigazgatás- és diplomáciatörténeti bevezető, majd az ezt követő „irattártörténeti” rész után egy bizonyos Bognár Árpád sanghaji ügyein keresztül illusztrálom az ottani magyar érdekvédelem különböző államok és szervek útján való működését, valamint a Sanghaji/dél-kínai kicsiny magyar kolónia tarkaságát. Végül két különös fotósorozatot teszek közzé, elsőként a Bognár-hagyatékból megmaradt gyűjteményt, majd ezt követően egy fényképsorozatot Vulcsik Anna irgalmas nővér hangcsou-i (hangzhou-i) kórházi munkájáról. Kulcsszavak: irattár, irat, levéltár, állampolgárság, konzuli iratok, konzuli érdekvédelem, diaszpóra, kalandor, fotó, Kína, Sanghaj, Hunan Bevezetés A sanghaji „magyar” irattár kétszer is elveszett. Először még Kínában veszett nyoma az 1940- es évek elején, majd Budapesten tűnt el évtizedekre. Olyan magyar állami iratokról van szó, amelyek nagy részét a helyi magyar egyesület, illetve más államok konzulátusai keletkeztették. Miként történhetett mindez? írásomban többek között erre a kérdésre keresem a választ - felhívva egyben a figyelmet a konzulátusi iratok értékére és levéltári feltárásuk, valamint nyilvántartásuk javításának és elmélyítésének szükségességére is. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetében viszonylag nagy mennyiségben találhatunk külképviseleti iratokat. Bár a politikatörténeti érdeklődés elsősorban a diplomáciai iratokra, a politikai követjelentésekre irányul, a külképviseletek irattára tartalmaz egy másik fontos irattípust is: az egyéni ügyekben keletkezett konzuli iratok együttesét, amely a külföldön élő magyar állampolgárok életútjának, illetve társadalomtörténetének kutatásához szolgálhat igen értékes forrásként. Levéltári kutatásuk azonban gyakran nehézkes, vagy egyenesen lehetetlen - sokszor éppen a korábbi évtizedek indokolatlan levéltári tárgyi átrendezései miatt.1 Az irattípus mostoha sorsára jellemző, hogy a levéltári segédletek készítése is csak a legutóbbi időszakban kezdődött meg ezen dokumentumokhoz. 1 Érthetetlen módon olyan anyagokat is átrendeztek tárgyilag a levéltárban, amely irategyüttesekhez (illetve nagy részükhöz) fennmaradtak eredeti iktató- és mutatókönyvek (ráadásul a tárgyi átrendezés úgy történt, hogy a segédkönyvekben nem rögzítették az egyes iratok új helyét, illetve jegyzék sem készült az új tételekbe osztott iratokról); ezenkívül az új - értelemszerűen szubjektív és nem ritkán következetlen - tételrendszerben az iratok gyakran nem is ügyszám/alapszám sorrendjében kerültek elhelyezésre. Vagyis ha valaki a mutatók alapján egy konkrét ügyet keres, akkor több, elnevezése alapján logikusan szóba jövő tételt (esetenként több száz, több ezer iratot) is át kell néznie - sőt, szélsőséges esetben akár az egész irategyüttest is, lapról lapra. 2 Állítólag Kádár János is ezzel az anekdotával nyitott 1964 októberében a Bruno Kreisky osztrák külügyminiszterrel folytatott budapesti megbeszélésen. Lásd: Fiziker Róbert: Kreisky 100. Őfelsége I. Brúnó, Mallorca császára. Múltunk, 2011. 4. sz. 147. Ismert történet, hogy egyes területek - például Munkács - lakói, noha egyszer sem hagyták el szülőföldjüket, mégis néhány év (vagy évtized) alatt számos különböző államnak voltak állampolgárai.2 A sanghaji (illetve „környékbeli”) magyar állampolgárok jó részének ezzel szemben nem változott az állampolgársága a Monarchia szétesése és a második világháború
