Iratértékelés, illetékesség
Iratértékelési szempontok a gazdasági levéltárügyben a rendszerváltozás utáni évtizedben. (Elvi és módszertani felvetések) Szerk. Koroknai Ákos. • 2002. [MOL]
15 %-át tette ki, később 1-5 %-át. A szükségesnél több irat megőrzésének hátterében a bizonytalan alapú értékmegállapítás húzódott meg, még akkor is, ha az arányszámok abszolutizálását joggal vetjük el. Napjainkban azonban már tudható, hogy hiba volt az ezirányú értékvizsgálatokat nem folytatni, különösen annak fényében, hogy a külföld iratértékelési gyakorlata és módszertana éppen ebben az irányban fejlődött tovább. A munkacsoport vizsgálata a tükröződések kiszűrésére még a lehetséges szintig sem terjedt ki. (Itt jegyezzük meg, hogy a fejlett piacgazdaság országaiban a gazdasági szervek nem őrzik meg azokat az irataikat, amelyek az állami, helyi közigazgatási, érdekképviseleti, jogszolgáltatási stb. szerveknél csapódnak le, mivel úgy tartják, hogy a számukra megküldött beadványok megőrzésére azok kötelesek a proveniencia elv alapján. Az egyes iratértékelő listák összeállításakor a tipizálható szervek - közöttük a gazdasági szervek (trösztök, vállalati kategóriák, szövetkezetek) - esetében típusonként külön irat-iratcsoport listát készítettek. Ezek szűk megfogalmazásban sorolták fel az illető szervtípus történeti értékű iratait. A levéltáros szakma a munkacsoport iratjegyzékeihez kritikai megjegyzéseket fűzött, éspedig, hogy - a szerveket gazdasági ágazatonként, azon belül is szervtípusonként (vállalatok, szövetkezetek stb.) kellene csoportosítani, - az általános és különös iratokat külön kellene választani, és az iratértékelő jegyzékeket eszerint általános és speciális részre tagolni, - az iratértékelő jegyzékeket meg kellene hagyni az ügyköröknek megfelelő irattári tételek szintjén, de szintenként célszerű lenne kiemelni belőlük a mindenütt megőrzendő ügyköröket, míg az egyes szerveknél csak a sajátosságokat felsorolni, - egyes irattári tételeket pontatlanul és túl általánosan fogalmaztak meg. Megállapították továbbá, hogy a szervek irattározási gyakorlatából eredően az iratértékelő jegyzékekben az irattári tételek (az ügykörök) és az iratsorozatok keverednek, s hogy bizonyos irattípusokat nem lehet mindenáron tárgyuk szerinti tételekbe sorolni.4 Az alapvető nehézség valójában abban rejlett, hogy az irattári tervek vegyesen tartalmaztak ügyköröket, pontosabban ügykör-tárgyakat, irattípusokat, olykor iratfajtákat. Az értékhatár-vizsgálat emiatt nem lehetett eredményes. Az akkor „nyugatinak" nevezett piacgazdaság vállalatai viszont már azokban az időkben is részletes irattípusjegyzékek összeállítására törekedtek. Nem véletlenül, mert csak ezek könnyíthetik meg a tükröződő iratok kiszűrését.
