Levéltárak működéséről szóló intézkedések, tervezetek, értékelések

Tyekvicska Árpád: Gondolatok a magyar levéltárügy jövőjéről. Levéltári Közlemények 78. (2007) 1. 3-61.

Tyekvicska Árpád: Gondolatok a magyar levéltárügy jövőjéről • Vészesen közeledik az idő, amikor — a központi államigazgatás szervei esetében — a levéltárak elektronikus iratok átvételére lesznek kötelezet­tek. Sokáig nem lesz már tartható (tulajdonképpen sok esetben már most sem az), hogy az elektronikusan nem archiválható iratokat papír­alapon vesszük át, mivel a közigazgatásban megjelentek az adatbázisok • A levéltárakba még jó ideig papírlapon kerül be az iratok többsége. Ezt követően is — az arányt ma még nehéz megjósolni — a hibrid (pa­pír/elektronikus) iratok fogják jellemezni a közfeladatot ellátó szervek munkáját • Hosszú ideig (tulajdonképp mindvégig) szükséges lesz a papíralapú és az elektronikus iratok fond- és ügyiratszintű összekapcsolása, virtuális, illetve valóságos együtt tartása. Ebből következően a levéltári rendszer fejlesztésének csak olyan koncepciója lesz életképes, amely - a megoldást olyan rendszerben keresi, amely a hagyományos (főként papír-) alapú és az elektronikus iratok megőrzésének kérdését egységes szervezeti, irányítási és szolgáltatási rend­szerben kívánja megoldani; - a vidéki kutatópontokon (levéltárakban) keletkező papír- és elektronikus alapú iratokra vonatkozó kutatási, adatszolgáltatá­si igények kielégítésére és az elektronikus iratok központi meg­őrzésére egyaránt alkalmas; - lemond arról a hiú ábrándról, hogy egy elektronikus szuperle­véltár létrehozásával megoldja az elektronikus nemzeti örökség (és általában a nemzeti örökség) megőrzésének valamennyi gondját; - lemond különösen arról az életveszélyes tervről, hogy az örök­ség megmaradását magáncégek útján biztosítsa. 3.2. A rendszernek egyszerre kell (majd) megfelelnie a következő kritériumok­nak: • A bekerülési költségek, és a rendszer bonyolultsága megköveteli, hogy az elektronikus iratok biztonsági példányai, egyáltalán biztonságos megőrzése egyetlen központi e-archívumban valósuljon meg (két párhuzamos — egy ál­lami és egy önkormányzati — rendszer kifejlesztésének indokoltsága kérdé­ses, hisz a kiépített technika elvben képes lesz az irattermelés egészének be­fogadására). • A levéltárak mai szolgáltatásai nyilván jelentős átalakuláson mennek majd keresztül, azonban ez nem jelenti azt, hogy a levéltári rendszer területileg is jelentősen átszerveződik, hiszen a szervellenőrzéssel kapcsolatos feladatokat — belátható időtávon belül — nem lehet egy területi hatórádiuszon kívülre helyezni, miként az iratátadás előkészítése sem oldható meg egyetlen köz-41

Next

/
Oldalképek
Tartalom