Levéltári szervezetet meghatározó intézkedések, tervezetek, értékelések

Somfai Balázs: A Veszprém Megyei Levéltár Pápai Levéltára. LSZ 59. (2009) 1.

Somfai Balázs engedett át a megyei önkormányzatnak tíz évre, amely ott tehát egyik területi részlegét mű­ködteti. Most mi ennek a remélhetőleg első tíz évnek a harmadik évét tapossuk. A pápai fióklevéltár az intézménynek területi alapon szervezett részlege, bizonyos belső autonómiával. Feladata a Pápa város és a történelmi Pápai járás területén működő, illetve működött irattermelő szervek nyilvántartása, felügyelete, a levéltárérett iratanyag átvétele, az új és a történelmileg örökölt iratanyag őrzése, feltárása, kezelése, kutató- és ügyfélszolgálat tartása, közművelődési tevékenység kifejtése és részvétel a tudományos munkában. Tehát a szakmai munka majdnem egész spektruma. A fontosabb kivételek a restaurálás, a reprográfia és az állami anyakönyvi másodpéldányok kezelése. A fióklevéltár értelemszerű együttműkö­désben áll az intézményi központ megfelelő részlegeivel. A központi intézménypolitikai, szakmai, személyzeti és gazdasági vezetés természetes primátusa mellett a fiókintézmény önálló belső életet él, és különösen feladata megtalálni a helyét a város és vidéke társadalmi­közművelődési életében. Ennek jelentőségét akkor érzékelhetjük igazán, ha számításba vesz­szük, hogy az ország településhálózatának más részeihez képest, főleg a „nagy megyeszék­hely—sok apró település" képlethez viszonyítva, vidékünkön valamelyest kiegyenlítettebbek a viszonyok, számosabbak a történetileg nagyobb múltú kisvárosok, hajdani mezővárosok, amelyek közt a megyeszékhely után Veszprém megyében mindenképpen Pápa városát illeti az első hely. Más szóval: a rendszerváltás korában nyilvánosan is hangoztatott patrióta érde­kek, a városi polgári öntudatnak a tisztes múltra is visszautaló megnyilvánulása légkörében valóban kedvező fogadtatásra talál az ősi klenódiumnak tekintett „városi levéltár" visszatéré­se, ami — mutatis mutandis — a községek régi iratainak közelebb kerülésére is vonatkozik. A kedvező atmoszféra jó kihasználása elemi érdekünk nekünk is, tekintettel még arra, hogy azért ettől még nem múlnak el a levéltári anyag és társadalmi hasznosítása körüli gondok, és akadnak teendőink az archiváliákat körüllengő ábrándos képzetek eloszlatásában is. Stigmák és terápiák Levéltárunk anyagának legsúlyosabb öröklött problémáját a polgári kori iratanyagnak — de részben a rendi kori iratanyagnak is — a pótolhatadan hiánya jelenti, amely hiány nemcsak a vármegyei anyagra áll, hanem sajnos Pápa város történelmi iratanyagára is: a feudális és kapitalista kori jegyzőkönyvek erősen foghíjas sorozatán kívül alig maradt ránk irat az első világháború előttről, de még a két háború közti korszakból is. Bizony, nem nyomdahiba az, ami fond jegyzékünkből kiviláglik: Pápa város egész feudáliskori anyaga nem tesz ki összesen egy folyómétert... De a későbbi anyag évkörei is némileg megtévesztők, a kezdeti évtizedek a legtöbb esetben rendkívül töredékesek. A város és vidéke életében ugyancsak meghatározó szerepű Esterházy-uradalom irataival ugyanez a helyzet, vagy ha lehet, még súlyosabb. Ilyen katasztrofális pusztulás után, amelyről tudni kell, hogy sokkal inkább a butaság és az emberi felelőtlenség folyománya, mint amennyire elemi csapásoké, nemigen van mit mondani a régi anyag forrásértékéről. Az a különös szituáció alakult ki, hogy köztörténeti kérdésekhez még a témától egyébként távol álló tanintézeti, üzemi vagy családi fondokból nyerhetünk adatokat, leginkább ugyan töredékesen. Levéltárunk a korábbi évtizedekben bizonyos tartózkodással volt a radikális iratselejte­zés módszere iránt, ugyanakkor mindig nagy súlyt helyezett az iratfelderítésre, az irattárak vagy még úgy sem nevezhető irattároló helyek tüzetes átvizsgálására kiszálláskor. Az előz­mények ismeretében talán érthető, ha az ilyetj jellegű hozzáállásra később is lesz igényünk, a fióklevéltár gyűjtőterületén is. 50

Next

/
Oldalképek
Tartalom