Levéltári szervezetet meghatározó intézkedések, tervezetek, értékelések

Bikki István: A gazdasági levéltárügy Magyarországon. • 1994. [LSZ 1994/3. 3-9. p.]

Varga Endre A gazdasági levéltárak Franciaországban cím alatt jelentetett meg közleményt 1933-ban. E szerint nagy probléma volt a korabeli Franciaországban is, hogy az ott működő gyárak, bányák és kereskedőházak nem fordítottak elég gondot régi üzemi irataik megőrzésére, s azokat közlevéltárakba sem voltak hajlandók adni. Ezen iratokat „... irigyebben, féltékenyebben őrzik, mint Kék-Szakáll a feleségeit". Ennek ellenére pozitív változásokat is megtudhatunk a francia gyakorlatból. Az ottani Közoktatásügyi Minisztérium 1931-ben körrendeletet bocsátott ki, amelyben utasította a megyei levéltárnokokat, hogy a megyéjük területén működő ipari és kereskedelmi vállalatok esetleges megszűnéséről és felszámolásáról állandóan tájékozva legyenek, s ezen esetekben vegyék fel a kapcsolatot a cég tulajdonosával vagy felszámolójával és kérjenek tőlük felhatalmazást a cég iratainak átvizsgálására, valamint arra, hogy az anyagból kiválaszthassák, átvehessék a történeti értékű iratokat. Az iratok kutatására vonatkozóan pedig olyan szabályzat készítésének szükségessége vetődött fel, amely az anyag átengedőjében a „káros indiszkréciótól" való minden félelmet eloszlathat. A gazdasági jogalkotás és a levéltárügy Az 1875. évi XXXVII. tc-ként kihirdetett kereskedelmi törvény, ill. a korlátolt felelősségű társaságról és a csendes társaságról szóló 1930. évi V. te. szerint a gazdasági szervek szinte korlátlanul rendelkezhettek irataikkal. Működő vállalatok esetén csak egy megkötés volt, amely szerint a cégek kereskedelmi könyveiket, leveleiket, leltáraikat és mérlegeiket az azokban történt utolsó bejegyzést követő tíz éven át voltak kötelesek megőrizni. A kereskedelmi törvény szerint: „A feloszlatott részvénytársaság könyvei tíz éven leendő megőrzés végett az illetékes törvényszék által kijelölt helyre leteendő." Az 1930. évi V. te. pedig azt írta elő, hogy „A megszűnt társaság könyveit és iratait a cégbíróságtól kijelölt megbízható helyen tíz évig meg kell őrizni. A tagok vagy jogutódaik a könyveket és iratokat ez idő alatt bármikor megtekinthetik." A levéltárügy rendezéséről szóló 1947. évi XXI. te. még nem sorolja a közlevéltárak gyűjtőkörébe a gazdasági szervek által keletkeztetett iratokat. E te. X. fejezete, amely a „Közérdekű magánlevéltárak" címet viseli, szolgálta volna azt a célt, hogy a nem köz területén működő, de a köz számára fontos iratokat, beleértve a jelentős ipari és kereskedelmi vállalatok iratait is, a közérdekű levéltárnak nyilvánított magánlevéltárak őrizzék. A fentiekben leírt szabályokhoz hasonló előírásokat tartalmazott a felszámolási eljárást a szocialista viszonyok között először szabályozó 4247/1949. (IX. 22.) MT rendelet, amely szerint: „A vállalatok könyveit és iratait a felszámoló köteles tíz évig megőrizni", ill. az ezt módosító 113/1950. (IV. 18.) MT rendelet azt írta elő, hogy csak azokat az „irományokat" nem kellett megőrizni „amelyek bizonyítékul való felhasználásra alkalmatlanok". A levéltárakról szóló 1950. évi 29. tvr. a közhatóságok és közhivatalok (beleértve a közületi vállalatok) rendszeresen már nem használt olyan iratait, amelyek jelentőségükre tekintettel tartós megőrzésre érdemesek, az illetékes miniszter által a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértésben megállapított őrzési időtartam eltelte után az illetékes közlevéltárban kellett elhelyezni. Az 1610—44/1950. (IX. 24.) VKM rendelet szerint az iratselejtezés szabályait is az illetékes miniszterek együttesen szabályozták. E rendelet hatálya kiterjedt a közületi vállalat kezelésében, ill. őrizetében lévő olyan iratokra is, amelyek a vállalat jogelődjét alkotó vállalat vagy egyéni cég működése során keletkezett. A levéltári tvr. szellemében, de kezdetben csak a levéltárak kezdeményezé-4