Levéltárügyet szabályozó jogszabályok tervezetek, értékelések
Javaslat a levéltári törvény szakmai koncepciójára (első szakmai tervezet). • 1989.12.01 [Művelődési Minisztérium Közgyűjteményi Főosztály Levéltári Osztálya]
szabályozásakor, illetve a javasolt alsóbb szintű jogszabályok megalkotásakor vehető majd figyelembe. KÖZLEVÉLTÁRBA TARTOZÓ ANYAG 1.) A köziratok védelme és levéltárba adása A köziratok védelmével és levéltárba adásával összefüggésben a következő elvek jogszabályban történő rögzítését, illetve alkalmazását tartjuk szükségesnek. a) A nemzeti levéltári fond mind tartalmi, mind pedig mennyiségi szempontból meghatározó részét a köziratok alkotják. Javaslatunk szerint az állománygyarapítás legfontosabb elve - az előző fejezet 3/b pontjában foglaltakkal egybehangzóan - erre a tényre épül fel. Igy a levéltári törvény kimondja , hogy a köziratokból kiválogatott levéltári anyag forrásértékéhez kell viszonyitani, annak kell alárendelni minden más anyag (a vállalati iratok és a magánlevéltári anyag) védelmét és gyűjtését. Emellett felhívja a figyelmet a köziratokból kivá-I lógatott levéltári anyagnak a jogállam folyamatos működésében, a jogfolytonosság biztosításában be töltött nélkülözhetetlen szerepére is. b) A fentebb leírtaknak megfelelően az örökös megőrzést igénylő köziratok kiválasztásakor nemcsak a történeti kutatás, hanem a felhasználás egyéb szempontjait is figyelembe kell venni. Ebből következően a törvény maradandó értékűnek tekinti azokat a köziratokat, amelyeknek történeti értékük van, vagy örökös megőrzésüket - a törvényhozás, a közigazgatás és a jogszolgáltatás információszükséglete miatt vagy az állam és az állampolgárok jogos érdekeinek biztositása végett - jogszabály irja elő. Emellett rögziteni szükséges azt is, hogy