Levéltárügyet szabályozó jogszabályok tervezetek, értékelések
Javaslat a levéltári törvény szakmai koncepciójára (első szakmai tervezet). • 1989.12.01 [Művelődési Minisztérium Közgyűjteményi Főosztály Levéltári Osztálya]
pontban az irattári tervek elkészítésére vonatkozó javaslatot már ennek megfelelően tettük meg.) b) A nemzetközi tapasztalatok tanúsága szerint az irattári selejtezések megszervezésének - a szakszerűséget és a hatékonyságot egyaránt jól biztosító -legkorszerűbb módszere jelenleg a közvetlen levéltári felügyelet alatt álló ún. iratközpontok (átmeneti levéltárak) működtetése. E megoldás alkalmazásának azonban Magyarországon - elsősorban anyagi okok miatt - belátható időn belül nincs realitása. Az adott körülmények között elkerülhetetlen, hogy a tartós megőrzésre érdemes irattári anyagot a létrehozók - a kutathatóvá válás időpontjáig - maguk őrizzék, s a levéltári anyag kiválogatásáért (az irattári selejtezés elvégzéséért) továbbra is ők legyenek felelősek. Az állam területi és helyi szervei részére javasolt egységes irattári tervek alkalmazása, az ezek alapján végzett irattári selejtezés különösebb levéltárosi szakismeretet nem igényel. A kivánt eredményt,az irattári terv használatát és a köziratok védelmét szolgáló előírások pontos betartása garantálja. Ezért feltétlenül szükséges, hogy a vonatkozó jogszabály ezen előírások betartá sáért való felelősséget személyre szólóan (a vezetők re és az iratkezelőkre külön-külön) állapítsa meg. Az állam felső szintű szerveinél viszont az irattári anyag szakszerű és hatékony selejtezéséhez az irattári terv mechanikus alkalmazása önmagában nem elégséges. A központi döntések, a jogszabály-előkészítések, valamint a végrehajtási ágazat irányítása során keletkezett egyedi iratok értékelése, válogatása levéltárosi szakismeretet igényel. Ennek biztosítása érdekében döntő fontosságú, hogy a_ törvény a felső szintű állami szerveknél tegye köte lezővé levéltáros szakember, illetve szakemberek alkalmazását.