Levéltárügyet szabályozó jogszabályok tervezetek, értékelések

Javaslat a levéltári törvény szakmai koncepciójára (első szakmai tervezet). • 1989.12.01 [Művelődési Minisztérium Közgyűjteményi Főosztály Levéltári Osztálya]

A felsorolt állami feladatokkal kapcsolatos költ­ségek zömét egyrészt a tartós megőrzésre kijelölt iratanyag mennyisége, másrészt a már levéltárban lévő, illetve oda bekerülő iratok fizikai állapota, valamint átselejtezettségének és rendezettségének szintje ha­tározza meg. A költségkimélés, a levéltári tevékeny­ség lehető leggazdaságosabb megszervezése szempontjá­ból döntő szerepe van annak, hogy az irattári tervek mennyire jelölik ki pontosan a megőrzendő iratok kö­rét, illetve az irattári tervek alkalmazása, s ennek nyomán az irattári selejtezés milyen mértékben nyújt garanciát az értéktelen iratok kiszűrésére. a) A célnak megfelelő irattári terv egyik igen lénye­ ges feltétele, hogy akik készitik, azok a közira­ tok felett teljes átlátással rendelkezzenek. (Nyil­vánvaló, hogy addig, amig az irategyüttesek tartal­mi értékének egymáshoz való viszonyítása éppen a legfontosabb döntési szintek iratainak ismerete nélkül történt, jó irattári terv aligha készülhe­tett. A köziratok nyilvánosságával azonban ez a probléma megszűnik.) A másik nélkülözhetetlen felté­tel, hogy az irattári terveket illetően - levéltá­ ri szempontból - csak az rendelkezzék döntési jog­ gal, aki egyúttal a levéltári anyag egészéért is felelős. A kormányrendelet értelmében az irattári terveket jelenleg - a levéltári anyag védelme ér­dekében - a Művelődési Minisztérium, mint a levél­tári anyag egészéért felelős főhatóság hagyja jóvá. Annak azonban, hogy ilyen jellegű feladatot első fokú hatóságként a minisztérium lásson el - a kor­mányzati tevékenység fejlesztésének fő irányaiból következően - a jövőben nincs létjogosultsága. Szükségesnek tartjuk, hogy az irattári tervek szak­ mai előkészitése és a döntés meghozatala, mint szakhatósági feladat ne különüljön el egymástól, hanem egy szervezeten belül valósuljon meg. (Az 5/e

Next

/
Oldalképek
Tartalom