Levéltárügyet szabályozó jogszabályok tervezetek, értékelések

A levéltárak ügyviteli szabályzata. • 1971. [130/1971. (M. K. 10.) MM sz. utasítás melléklete]

részt jelenlegi állapota, elhelyezése, őrzése és ke­zelése megfelelő-e. továbbá hogy a védetté nyil­vánítás esetében a felsorolt szempontokból milyen korlátozó, illetőleg biztonsági intézkedésekre van szükség. (3) Ha a védetté nyilvánításra irányuló javaslat elkészítéséhez kiegészítő adatokra van szükség, azok szolgáltatására a bejelentésre kötelezett sze­mélyt ajánlott levélben kell felszólítani. A fel­hívásban határidőt is meg kell jelölni és utalni kell arra, hogy a kért adatok szolgáltatásának megtagadása vagy elmulasztása szabálysértésnek minősül. (4) írásbeli adatközlésen túlmenő intézkedésre (pl. a levéltári anyagnak a levéltárban való be­mutatása, fénykép készítése stb.) az előkészítő el­járás során a bejelentő nem kötelezhető. (5) A levéltárnak a levéltári anyag helyszíni tanulmányozásáról a művelődésügyi miniszterhez teendő jelentésében meg kell jelölni a tulajdonos (birtokos, kezelő szerv) nevét és címét, az őrzés helyét és módját, valamint azokat az esetleges korlátozásokat, amelyeket a levéltár a levéltári anyag megfelelő elhelyezése, őrzése és kezelése tekintetében szükségesnek tart. A jelentéshez 3 példányban mellékelt iratjegyzéken le kell írni a védetté nyilvánításra javasolt levéltári anyagot. Kisebb mennyiségű értékes anyagot darabszinten, nagyobb mennyiségű anyagot legalább raktári jegyzék szinten kell leírni, utóbbin is gondosan külön kell jelölni a kiemelkedő értékű darabokat (1526 előtti oklevél, kézírásos térkép stb.). Emellett az anyagnak vagy egy részének védetté nyilvání­tását illetőleg minden esetben véleményt kell adni. (6) Ha valamely levéltár olyan levéltári anyagról szerez tudomást, amelyet eddig nem jelentettek be, de amely a Tvr. 1. § (1) bekezdése értelmében jelentős történeti értékű, köteles arról az anyagról megállapítható legfontosabb adatok közlésével a Levéltári Igazgatóságot értesíteni. Tanácsi levéltár — ha az anyagot az ő illetékességi területén őrzik — a bejelentéssel egyidejűleg jogosult a védetté nyilvánítási eljárás előkészítésének megkezdésére is. (7) A védetté nyilvánítást előkészítő eljárásba a szükséghez képest szaklevéltár is bevonható, illető­leg a közreműködésre felkérhető. '185. § (1) A védett levéltári anyagok országos nyilván­tartását a Levéltári Igazgatóság látja el. A nyilván­tartásnak ki kell terjednie a levéltári anyag (fond) címére, évkörére, terjedelmére: tulajdonosának vagy kezelőjének nevére, címére: az őrzés helyé­nek címére: a levéltári anyag elhelyezésével, őrzé­sével és kezelésével kapcsolatos korlátozásokra; a levéltári anyag kutatásának lehetőségére és mó­dozataira (kutatási idő. engedély megszerzésének módja stb.); a védetté nyilvánítást kimondó mi­niszteri határozat keltére és számára; tartal­maznia kell továbbá azon levéltár (intézmény) ne­vét is. amelyet a művelődésügyi miniszternek az anyag védettségét elrendelő határozata az anyag felügyeletére kijelölt (a továbbiakban: felügyelet i­leg illetékes levéltár). , (2) Ugyanezeket az adatokat kell nyilvántartani a felügyeletileg és (ha felügyeleti és területi illeté­kesség nem esik egybe) a területileg illetékes levél­tárban is. A felügyeletileg illetékes levéltár az (1) bekezdésben meghatározott adatokat a védett levél­tári anyag törzskönyvében tartja nyilván (95. §). (3) A nyilvántartó szervek a védett levéltári anyag nyilvántartott adataiban tudomásukra jutott bármely változásról egymást kölcsönösen és azon­nal értesítik. 186. § (1) A felügyeletileg illetékes levéltár köteles a nyilvántartásában szereplő minden védett levéltári anyagot a szükséghez képest, de legalább öt éven­ként egyszer ellenőrizni. Az ellenőrzés tapasztala­tait és a nyilvántartott adatok esetleges változásait a levéltári nyilvántartásokban fel kell jegyezni, és azokat az országos nyilvántartás kiegészítése vé­gett a Levéltári Igazgatóságnak is be kell jelenteni. (2) Az ellenőrzés a védett levéltári anyag meg­felelő elhelyezésére terjed ki. Ha a felügyeletileg illetékes levéltár az ellenőrzés során az elhelyezés, őrzés vagy kezelés szempontjából változtatásokai tart szükségesnek, a tulajdonost (birtokost, kezelő szervet) határidő megjelölésével írásban felhívja a megfelelő intézkedésre. Ha a tulajdonos a fel­hívásnak nem tesz eleget vagy az ellenőrzést meg­hiúsítja, a levéltár a művelődésügyi miniszternek a védett levéltári anyagnak levéltárban való el­helyezésére tesz javaslatot. A felterjesztésben az anyag javasolt őrzési helyére is javaslatot kell tenni. (3) A védett levéltári anyag ellenőrzését úgy kell gyakorolni, hogy az ne járjon a tulajdonos felesleges zaklatásával. (4) Ha a felügyeletileg illetékes levéltár a (2) bekezdés alapján bizonyos, az anyaggal kapcsolatos munkálatok elvégzésére hívja fel a tulajdonost, felhívásában a munka elvégzésének módját is megjelöli. (5) A védett levéltári anyagon a tulajdonos által kezdeményezett megóvási (konzerválási). helyre­állítási (restaurálási) és egyéb (pl. köttetési) mun­kára a felügyeletileg illetékes levéltár csak abban az esetben adhat engedélyt, ha a kérelmező által megjelölt munkamód a szakkövetelményeknek megfelel, és a bejelentett kivitelező e munka el­végzésére szakképzettséggel rendelkezik. Az enge­délyben fel kell hívni a tulajdonost, hogy a munka befejezését jelentse a levéltárnak: a levéltár a munkát követlénül vagy felkért szakértő útján ellenőrizheti. (6) Védett levéltári anyagnak a 71—81. §-okban foglaltak szerint történő levéltári feldolgozását, valamint a szükségesnek vélt megóvási és helyre­állítási munkákat a felügyeletileg illetékes levéltár a tulajdonos (birtokos, kezelő szerv) előzetes érte­sítésével általában az anyag őrzési helyén köteles elvégezni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom