Lapszemle, 1935. december
1935-12-18 [1428]
mindkét jelentés a tegnapi szemlében ismertetett módon adja. Sz , tó.1.a,y. altábornagy berlini követté történt ki nevezését egyedül a Bánater D.Ztg.17 jelenti, hangsúlyozottan azzal, hogy :, egy tábornokot" küldött Magyarország követnek Németországba. Kisebbségi ügyek . Tatarescunak a parl ament felirati vitáját • záró beszédéből csak a külpolitikai részt emiitette eddig a szemle s csak ezt jelentette a budapesti sajtó ls. Ma aztán a 16-1 bukaresti lapok szószerint hozzák a beszéd teljes szövegét s ebből kitűnik, hogy a miniszterelnök amúgy futólagosan a kisebbségi kérdést is érintette, de olyan furcsa módon, hogy a Keleti Újság 18 kesernyésen erről ls vezércikkezik. Tataresou ugyanis anélkül, hogy csak felemlíteni is érdemesnek tartotta volna a magyar párt parlamenti deklarációját, amely tudvalévőleg a magyarság sérelmeinekegész tömegét sorolta fel, szemérmetlen dicsekedéssel jelentette be beszédében, miszerint az ő kormánya "erélyes kormányrendeletekkel megszüntette azt a természetellenes helyzetet és muló anomáliát, hogy 17 évvel a nagyromán egyesülés után románul nem beszélő tisztviselők álltak közszolgálatban, elfoglalva a román tisztviselők helyét". Ennek a miniszterelnöki hivatalos nyilat-